» FOTÓTÁR »
- Augusztus 20-a az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. Az államalapítás érdemeit István királyunkhoz szoktuk kötni. Kérem Püspök Urat, előbb idézze fel István apjának, Géza fejedelemnek azon „tetteit” melyek nélkül ez a folyamat talán soha nem indulhatott volna el.
- Szeretem idézni Eperjes Károly színművész barátomnak a vallomását. Amikor a „Hídember” című filmet láttam, ott volt ő is az esztergomi ősbemutatón. Mindenki gratulált neki, ahogy a legnagyobb magyart megjelenítette. Ő akkor azt mondta a nézőközönség előtt a film után: Köszöni, és nagyon büszke, boldog, hogy e szerepet eljátszhatta, de szeretné ezt pontosítani. Számára a legnagyobb magyar Szent István. És akkor lenne ő igazán boldog a színészi pályáján, ha egyszer Szent István személyiségét tárhatná elénk.
Ez a gondolat, azóta is bennem van, és azt hiszem, nem jár messze az igazságtól. Szent István egy kiemelkedő államférfi, magyar történelmünknek egy meghatározó alakja.
Kis kiegészítésem, rögtön az elején. Csaknem mindig a „Szent” jelzőt használjuk I. István életének ismertetésekor, személyének jellemzésekor. Közismert, hogy szentté avatása – annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok seregébe, az elhunyt „Isten színe látására jutott”,– István esetében is csak jóval halála után következhetett be. Az 1038-ban meghalt király 45 év múltán, 1083. augusztus 20-án lépett át a halhatatlanságba.
Ugyanakkor én is úgy gondolom, hogy az édesapja, Géza nélkül, nem érthetnénk meg őt. Sokat gondolkodom ezen. Hatással van rám Szabó Magdának nagyszerű drámája, „Az a szép, fényes nap”. Nagyon foglalkoztatott és sokszor visszatérek hozzá, hogy amikor Géza beszélget a fiával és azt mondja, nekünk itt Európában meg kell vetni a lábunkat, és csak úgy maradhatunk meg, ha abbahagyjuk a kalandozásokat, hódító hadjáratokat, és alkalmazkodunk az európai környezetünkhöz. Ha nekik ez tetszik, akkor legyünk keresztények. Ő ebben elsősorban egy politikai meggyőződést fejezett ki. A Szabó Magda darabban István hallgatja az apját, majd azt mondja: Apám, ha én ezt nem politikai meggondolásból, hanem őszintén vallom, hogy én keresztény vagyok, akkor is rám mered bízni az országot, ha ez nem csupán politikai taktika? Géza elgondolkodik, ránéz a fiára és kérdi: Te tényleg hiszel ebben? Válaszol István: Igen! Erre Géza: Én meg hiszek benned! Rád merem bízni a népemet!
Engem, nagyon foglalkoztat Géza és István kapcsolata. Géza egy zseniális politikus lehetett. Világos látású, nagy formátumú államférfi. Fiának a neveltetésére nagy súlyt fektetett. Felkészítette őt a királyságra, az ország vezetésére.
Verhagen: Szent István fogadja a koronáját
Én így képzelem el Szent Istvánt, hogy ő már meggyőződéssel, hittel fogadta el a kereszténységet, az egyházat, kért koronát a pápától, és hívta be Szent Gellértet.
- Említette a „hit” szót. Önt II. János Pál pápa 2003. május 27-én nevezte ki a Váci Egyházmegye megyés püspökévé. Beiktatása 2003. június 20-án történt. Jelmondata: „Permanentes in fide” (Rendületlenül a hitben). A hit ezek szerint óriási szerepet játszik az Ön életében is.
- Igen! A hit, egy olyan látásmód, amelyben a nagy egységet látja meg az ember. A világegyetemből leszűkítve a földünkre, az életre, a történelemre, az emberi sorsunkra. Ebben a nagy egységben próbáljuk elhelyezni a saját életünket is. A keresztény hit a Jézus Krisztus személyéhez kötődő látásmód. A lényeg az, hogy egységben látni mindent. Szent Istvánban kialakult ez az egységes látásmód!
- Ebben össze lehet kötni István király többféle, kül-, bel- egyházpolitikai elképzeléseit a „magánemberivel”? Mint magánember is hitt benne, és mint politikus-ember is?
- Igen! Ebből a Szabó Magda drámából én ezt szűrtem le. Most, hogy ez mennyire volt így? Nem tudjuk! Itt voltak a millenniumi emlékek, az 1938-as eucharisztikus világkongresszus István halálának 900. évfordulóján. Átment a köztudatba, hogy ő egy szent ember volt, akit az egyház hiteles, keresztény emberként elismer. Ez a „külső olvasat”. Ebből próbáljuk rekonstruálni az ő személyiségét, belső világát. Nem egyszerű dolog!
- A hétköznapi életben, ha valakit különlegesen tisztességesnek, becsületesnek, jóakaratúnak, emberszeretőnek tartunk, gyakran azt mondjuk rá, „Ő egy szent ember!”. Mi a lényeges különbség az ilyen, és az istváni „Szent Ember” között?
- A kettő, egybevág! Baráti körön belül szoktunk beszélgetni, mit jelent az egyházunkban egy szentté avatás. Kicsit túl van misztifikálva. Nálunk a „Szent Jobb” ereklye kapcsolódik ehhez és a csoda. Én inkább ahhoz a véleményhez hajlok, hogy amikor mi valakit szentként tisztelünk, eszményként, példaként tekintünk rá. Nyilván, az Úristennel való kapcsolatában, tehát ismét a nagy egészben, a hit fényénél mondjuk azt, hogy ő megtalálta a harmóniát. Egyéni életében, közszereplésében nem tudjuk elválasztani azt, hogy államférfi, király, magánember … ezek átfedik egymást, összekapcsolódnak.
Egy személyes élményt társítanék ide. Az egykori plébániámon – Pilismarót és Dömös volt a két falum, – a dömösi templomban van egy Maulbertsch-festmény, egy Szent István kép. Nem egy szokványos Szent István ábrázolás! István ezen a képen nem egy délceg, daliás, jó kiállású ember, hanem egy roskatag öregember. Így van ecsetelve, ahogy megtörve, a szent koronát Mária felé nyújtja, felajánlja Magyarországot Szűz Máriának. Ez nagyon tetszik. Hitelesebbnek érzem, mint a többit általában. Imre herceg, Szent István király egyetlen felnőttkort megélt fiúgyermeke, 1031-ben egy vadkanvadászat során vesztette életét huszonévesen. István, fia halála után hatalmas csalódáson mehetett keresztül. Felépítette politikai, államfői küldetését, hogy majd a fia folytatja munkáját, és egyszer csak szertefoszlik az álom. Ez, a népéért aggódó megtört ember, most égi segítséget kér. Nem is beszélve a halála utáni trónviszályról egészen Szent László fellépéséig!
Maulbertschnek tulajdonított késő barokk Szent István-kép a Dömösi római katolikus templomban
Visszatérve Szent István személyéhez. Abban látom az ő jelentőségét ünnepének a lényegét, hogy a változó világban is meg kell találni a helyes döntést. Szoktam mondani, hogy: „Minden történelmi helyzet egy soha nem volt még világ!” Mindig új! A múltból hozunk történelmi tapasztalatokat, van hitbeli látásmódunk, de hogy ott konkrétan mit kell csinálni, ezt újra és újra el kell dönteni. Mindig egy izgalmas kihívás, hogy akkor éppen mi a helyes magatartás.
Itt az egyházmegyében is, 2012-ben zsinatot tartottunk, éppen a II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulója kapcsán, akkor azt a mottót választottam fohászként, hogy „Uram, adj bátorságot, hogy tudjak változtatni azon, ami változó, Uram, adj alázatot, hogy ne akarjam megváltoztatni azt, ami örök érték, és adj bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni, hogy mi a változó forma és mi a maradandó érték.” Nos, egy ilyen történelmi korfordulón, én Szent Istvánra így gondolok, és hiszem azt, hogy neki megadatott ez a bölcsesség!
- Megíródtak az „Intelmek” Imre herceghez! A tízből hadd emeljek ki önkényesen kettőt:
IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről (békével kell uralkodni, mert a gőg bárkit letaszíthat a trónról!)
VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról (mert az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő!).
Mennyire kéri István király Imre fiát, hogy mindig tiszta lelkiismerettel dolgozzon, és ezt követelje meg másoktól is?
- Sokszor gondolkodtam már azon, hogy vajon ki fogalmazta meg az Intelmeket, melyik bencés szerzetes. Biztos, hogy egyházi ember, mert a szóhasználata, az egész gondolkodásmód a Szentírásból a Példabeszédek Könyvéhez hasonlít, ott olvasunk ilyeneket. Lelkiismeret, felelősség! Mintha egy olyan utalás is lenne benne, hogy ne fordulj hol jobbra, hol balra, menj egyenesen az úton.
(Példabeszédek 2:1 Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod … 2:9 Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út. 2:12 Megment a helytelen úttól, és az álnokul beszélő embertől; 2:13 azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak. /Sz.Z.)
A szélsőségektől való mentesség, az egy hosszú távú gondolkodás. A lelkiismeret követése, amiben én azt érzem ki, hogy az ember a rövid távú érdekek kísértésének ne engedjen, tudjon előre nézni. „Távolra nézzen a te szemed, előre, a jövőt kémleld!” A lelkiismeret és a felelősség elválaszthatatlan egymástól.
Több mint ezer év telt el azóta. Ha ezt az ezer évet elővesszük: az első évek trónviszályai, a tatárjárás időszaka, a felemelkedés, a visegrádi találkozó, Mátyás kora, török idők … nagyon izgalmas volt a magyar történelem, bár ez minden történelmi helyzetre igaz lehet. A pillanatnyi, a rövid távú érdekek helyett messzebbre, előre nézni. Akármennyire is idealizáljuk Szent István személyét, maga az ünnep ebben kell, hogy megerősítsen minket, ebben a bölcs döntésben.
Tudomásul venni a világ sokszínűségét! Nem tudom kikerülni sosem, hogy a nagy kísértésünk az egyértelmű megfogalmazás, ami óhatatlanul azt a veszélyt hordozza, hogy nem tudjuk elfogadni a többi látásmódot! Kedvenc hasonlatom, hogy a hegyre sokfelől lehet fölmenni. És van egy filozofikus gondolatom is ide, hogy: Minél fontosabb egy téma, annál kevésbé van jogosultságunk az egyoldalú értelmezéshez. Annyira összetett a világ, az élet! Meghallgatni egymást, türelemmel odafigyelni egymásra! Utóbbi időben sokszor idézgetem, Kennedynek egyik mondását: „A tolerancia nem azt jelenti, hogy én megkérdőjelezem a saját bizonyosságomat, de azt igen, hogy elutasítok minden olyan próbálkozást, ami a mások bizonyosságát megkérdőjelezi.”
Ez nekem nagyon tetszik. Az emberi kapcsolatokban, az államfői kapcsolatokban éppen úgy, mint egy család, vagy egy egyházi vezető esetében nagyon fontos, hogy erre rájöjjünk. A keresztény örökségünkkel ezt próbáljuk eltanulni a Názáreti Jézustól, hogy ő a szűk látókörűségből próbál kiemelni bennünket.
Életemnek, a mi nemzedékünknek nagy élménye, hogy megerősít ebben, és ennek egyik példája, ökumenikus párbeszédünk. Ezt végre elértük. Ötszáz évvel Luther után. Mi már meghallgatjuk egymást a protestánsokkal. Még az ortodoxokkal nem vagyunk egészen ezen a ponton, de már közeledünk hozzájuk. Próbáljuk megérteni őket, de tőlük is elvárjuk, hogy minket megértsenek és elfogadjanak. De mi, katolikusok, már föladtuk az „egyedül hiteles keresztény” gőgünket.
- Gyermekkoromban, az ’50-es évek végén, szüleim így mondták: „István királykor jönnek rokonaink.”
- 30 évvel később, épp a megyei moziüzemi vállalatnál dolgoztam, amikor Boldizsár, Koltay, Szörényi, Bródy rockopera filmjét, az „István a király”-t mutattuk be a megyeszékhelyi sportcsarnokban, kb. kétezer néző előtt. Izgultunk, mi lesz a fogadtatása! (Ne feledjük, 1984 áprilisa volt! Az MSZMP KB pl. e hónap 17-én elemezte az ifjúság társadalmi helyzetét, a párt ifjúságpolitikájának érvényesülését, a KISZ tevékenységét!) A filmvetítés kockázatos volt - óriási sikerrel járt!
- Megint eltelt 30 év. Hol helyezzük most el István királyt ünnepi tudatunkban?
- Augusztus 20-a, bármilyen ideológiai háttérrel volt körülvéve, bármelyik politikai rendszerben, megmaradt István király ünnepének. Függetlenül attól, hogy ezt „Alkotmány Ünnepé”-nek, vagy „Kenyér Ünnepé”-nek nevezték. Ma már csak mosolygunk az előbbi próbálkozásokon, csakúgy mint ahogy a Karácsony a „Fenyőfa Ünnepe” lett egy ideig. Lényeg az, hogy AUGUSZTUS 20., a mi nemzeti ünnepünk! A mi, magyar népünk meghatározó ünnepe, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez, A NEMZETI ÜNNEP! Az összetartozásunknak ez a nagy ünnepe.
Hogy ezt Szent István személyéhez kötjük, ennek talán az az egyetlen jelentése, hogy onnantól kezdődik egyértelműen a magyar államiság. Történelmi tény, hogy az ő személye jelentette a szuverenitást, önállóságot, és egy kicsit persze megint belemagyarázzuk, hogy onnantól kezdve elismert helyünk van Európában. Ezért fontos, hogy ezt méltóképpen a helyére tegyük. Reménységem, hogy talán itt egy kicsit félre tudjuk tenni a politikai szempontokat, ellentéteket. És egyre többször mondjuk, ne azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem azt, ami összeköt.
Történelmüket el kell fogadni. Összetartozásunk kapcsán Trianon fájdalmát mindig emlegetjük. Pedig legalább ennyire fontos az, hogy átjárhatóvá váltak a határaink. Ha akarunk, bármikor elmehetünk Csíksomlyóra, Kassára, Pozsonyba vagy Szabadkára. Nem is beszélve a televízió, rádió, Internet … kommunikációs lehetőségeiről. Szoros kapcsolatunk van egymással, pl. Kárpátaljával.
Jó lenne tehát, ha mi nem próbálnánk kisajátítani egyik politikai párt oldaláról sem Szent István ünnepét, augusztus 20-át! István király személye, ezer év alatt kialakult eszménnyé vált. Nem örülök tehát annak, ha magukat túlértékelő történészek valami őt dehonesztáló „csemegét” tudnak előhozni. A deheroizálás engem nagyon tud bántani. Miért kell lejáratni, ami eszmény? Az eszmény, mindig előre segít!
Gyakran felvetődik, hogy lehetett szent, ha olyan törvényeket hozott, melyek sérthették mások emberi méltóságát, megvakíttatott, kivégeztetett embereket. Erre mondjuk sokszor, hogy nem értjük, nem illik bele a képbe. De ne is ezt hangoztassuk! Ez hova visz előre? Nagymamámnak volt egy nagy mondása, nagyon okos asszony volt: „Na! Ez már megint az igazság bajnoka! Kinek jó ez? Hogy most valamit kibogarászik, valakit besároz!”
Mikor mi Istvánt „Szent”-ként tiszteljük, akkor ebben ez az eszmény van benne. Amikor a kíméletlen, kegyetlen törvényeiről van szó, akkor a politikus, az államfő kap hangsúlyt, de amikor a korábban általam említett dömösi képen a megtört ember, aki aggódik a jövőért, ott egy emberibb arc jön elő.
Épp a napokban citáltam Pál apostol második levelét a korintusiakhoz (12.10): „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős!” Amikor elismerem a hibáimat, akkor vagyok igazán ember, akkor vagyok megközelíthető ember.
- Püspök Atya! Szokott-e olykor magánperceiben „konzultálni” Szent Istvánnal?
- Idén ez nálam nagyon is aktuális kérdés, hiszen most én is püspöki utódomat várom. Persze, hogy az emberben előjönnek ezek a dolgok, hogy mit kellett volna jobban csinálni? Hogy tudom még befolyásolni, hogy jó irányba menjen tovább is az egyházmegye élete, népem sorsa?
Szent István-szobor Vácon - Szentesy Hiesz Géza alkotása
Itt van egy gyönyörű Szent István szobor a püspöki székház és a székesegyház között. Sokszor elmegyek előtte. Talán természetes, hogy én is megkérdezem tőle: „Szent István, Te mit tennél most a helyemben? Mit tanácsolsz, mit adjak át örökségül?” 15 éves szolgálatom végén megint érvényes, hogy nagyot változott a világ. Új kérdésekre, új feleletek kellenek!
- Lehet, hogy Szent István azt válaszolja: Tégy belátásod, lelkiismereted, emberszereteted, istenszereteted szerint!?
- Nincs egyértelmű recept – ezt én sokszor szoktam mondani, - pl. amit előhúzunk, és na, tessék, mehet. Minden új élethelyzetben a döntést ki kell kínlódni. Püspökként ugyanúgy gondolom, mint ahogy Szent Istvánra vonatkoztatjuk ezt, égi segítséget kérek: „Istenem, adj jelet, útmutatást, hogy mi a helyes.”
Bármikor, bármilyen témáról mondok valamit, lelkiismeretem szerint teszem. Múltkor valaki megkérdezte, mi van akkor, ha rosszul látom? Ennek a tudatában vagyok, de én, ma, lelkiismeretem szerint így látom. Nekem ezt kell mondanom, ezt kell képviselnem, különben önmagammal kerülök szembe. Ebben a gondolkodásban Szent István szellemisége is benne van.
A szándékom mindig az, hogy a legjobb tudásom, tapasztalatom és lelkiismeretem szerint mondjak, tegyek valamit, de mindezt belső békével.
- A katolikus egyházban mit jelent az a szó, fogalom, hogy lelkiismeret?
- Mindig az Úristen előtti felelősséggel! Nem bújok el, nem keresek kibúvót, hogy ez most nem aktuális, ez most nem az érdekem. Mostanában sokszor mondják, hogy nyugdíj előtt könnyen beszél a váci püspök. De talán, már 70 évesen is, és még korábban is, már így gondolkodtam. Nehéz, izgalmas az életünk! Diákkorunkban játszottuk, hogy mondjatok egy számot, és azt a magyar nótát énekeljük. Volt vagy ötven a listánkon, de már tudtuk előre, hogy melyik lesz az. Most nem tudjuk automatikusan előhúzni a helyes megoldást. Meg kell beszélnünk a lehetőségeket, meg kell egyeznünk a vélhetően helyes megoldás kiválasztásában!
- Úgy ismerem, látom Önt Püspök Úr, hogy a gondok ellenére, csaknem mindig vidám tud maradni!
- Úgy érzem „el vagyok kényeztetve”. Olyan sok szép élményem volt és van, annyi jó emberrel találkoztam, találkozom. Vannak nehéz napjaim, amikor elszomorodom, megbántanak, de utána mindig kiderül az ég. Tudnunk kell! A felhők fölött mindig kék az ég!
Fotó: Bölönyi Gabriella
***
A beszélgetés Dr. Beer Miklós váci megyéspüspökkel a Jász Újság augusztusi számában jelent meg.
2024. március 29. péntek
Auguszta
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora...
A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk
Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató