» HÍREINK »
Ezt a csendet itt-ott taps verte föl, amikor újabb és újabb csoportok érkeztek: lovagok, szerzetesek; rég nem látott ruhákban, amelyek oly váratlanul kerülhettek elő titkos sifonérok mélyéről. Ahogy mi is elővettük a két gyönyörű kalotaszegi szőttes ingünket; rajtam fekete vászonnadrág, az Asszonyon zöld bolgár szoknya, a gyerekeken falatnyi székely viselet – minket is megtapsoltak bizony, még helyet is szorítottak nekünk ott, ahonnét a legjobban látni.
„Ó, de szépek! Isten hozta! Isten hozta! Honnét jöttek?” – „Újpestről...” – De azért, mégsem kergettek el a jó helyünkről.
Aztán egyszerre elmélyült a csend, és fölszárnyalt belőle az ének. A fejek egyfelé fordultak, a görnyedt hátak kiegyenesedtek, a síró gyerekek elhallgattak. És némán, áhítattal, imádkozva néztük, néztük, amint átvitetett előttünk a király jobb keze. Szent István jobbja, amely ezer éve mutatja föl a Boldogasszonynak és a Fiának ezt a nemzetet; A Jobb, amelyet ezer éve rejteget, vagy emel magasba ez a nemzet, de el nem veszít soha, vágja bár ördög, bár idegen, bár tenfia a sebét. Így volt ez mindig, László úr óta, aki oltárra emelte ősét.
Feleim, emlékezzünk erre a napra, 1989. augusztus 20-ára. És ne csak Szent István ereklyéinek átvitele napján. Bár ahogy elnézem, már ez is nagy dolog volna...
Magyar Bertalan
2024. április 20. szombat
Tivadar
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai...