CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A szegények és hátrányos helyzetűek felkarolásáért és az oktatásügyben kifejtett tevékenysége elismeréseként, Szent István király és az államalapítás ünnepe alkalmából, Magyar Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat kitüntetésben részesült dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke. A kitüntetést Áder János Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át megyés főpásztorunknak augusztus 19-én, szerdán, a Parlamentben. Alább hírösszefoglalónkat olvashatják.
Ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ – méltatta az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kitüntetetteket az emberi erőforrások minisztere az elismerések szerdai átadásán.
Balog Zoltán kiemelte: az ország Szent István ünnepére készül, melynek során a keresztény magyar állam megalakulására emlékezik. Az ő életművéhez mérni magunkat dőreség, de tanulni belőle kötelező – hívta fel a figyelmet az első magyar király példájára. Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, aki felismerte a pillanat parancsát, és megtalálta azt az utat, ami a magyarság számára nemcsak a megmaradást, hanem a felemelkedést jelentette. Mindez kevés lett volna a maradandóhoz, ha nem lett volna meg benne a személyes elköteleződés, a személyes döntés a keresztény hit és saját életének szolgálatba állítása mellett. Ez a személyes többlet jellemzi a kitüntetetteket, akik elkötelezetten, bátran és rendkívüli erőkifejtéssel szolgálják a magyar nemzetet – tette hozzá a miniszter.
Beer Miklós püspök mellett más egyházi személyiségeket is kitüntetett a magyar állam Szent István ünnepe alkalmából. A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát Stanisław Dziwisz bíboros, Krakkó érseke kapta, aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át.

(Fotó: MTI)
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Bárány Béla, a zuglói Páduai Szent Antal-plébánia plébánosa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási felügyelője; Garancsi László, az encsi római katolikus plébánia plébánosa, címzetes prépost, érdemes főesperes, érseki tanácsos; Herendi János, a Pécsi Egyházmegye bátaszéki római katolikus egyházközségének plébánosa; valamint Sajtos József püspöki tanácsos, Törtel község plébánosa.
Hoppál Péter kulturális államtitkár a díjátadó ünnepség záróbeszédében hangsúlyozta: fontos, hogy milyen példaképeket követünk, hiszen a posztmodern kor embereinek is szükségük van példákra. Hozzátette, most olyanok kaptak kitüntetést, akik a közösség fejlesztésében vesznek részt, a tudomány, a művészet, a kultúra területén alkotnak kiemelkedőt. Az államtitkár hangsúlyozta azok fontosságát, akik a kulturális alapellátás terén járulnak hozzá ahhoz, hogy mindenkihez eljuthassanak a kultúra és a művészetek, hiszen „ezek nélkül nincs teljes ember” – fogalmazott az államtitkár.
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 5. péntek
Vilma
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok...
Összes program »