CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A képen: a Vatikáni Pavilonnál Msgr. Mario Delpini milánói püspök, Msgr. Bernard Barsi monakói érsek, valamint a Váci Székesegyház énekesei.A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Gyurcsán Judit jóvoltából az EXPO-n és a Milánói Katedrálisban képviselték hazánk és a Váci Egyházmegye egyházzenei életét a Váci Székesegyház zenei intézményei.
A világkiállítás központi szakaszán hatalmas nemzetközi sokaság ezreinek sorfala között, kuriózumnak számító egyedi programként a magyarok vonultak fel. A debreceni népzenészek és akrobatikus művészek után sorakoztak fel a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa és a Váci Székesegyházi Kórusiskola énekesei, akiket a magyar néptánccsoport és népi zenekar követett. Ilyen fajta reprezentációval csak nemzetünk együttesei örvendeztették meg a tömeget, mely nagy érdeklődéssel és kitörő lelkesedéssel vette körül lelkesen éljenezve a magyarok vonulását a kilométer hosszú szakaszon. A zenészek hangszerein felcsendültek ősi keleti eredetű népzenei dallamaink, a kórus pedig nyugati típusú európai zenei kultúránkat képviselte.
Az Expo-n mintegy kettőszáz nemzet mutatta be hagyományait, értékeit és büszkeségeit. A magyar pavilonnal közvetlenül szemben helyezkedett el a Vatikáni kiállítás, ahol nagysikerű hangversenyt adtak a váci énekesek. Szólót énekelt Verbay Csaba a kórusiskola tanulója. A koncerten jelen volt Msgr. Bernard Barsi monacoi érsek és Msgr. Mario Delpini milánói püspök. A hangverseny végén elismerésüket fejezték ki az éneklésért, gratuláltak és köszöntésüket küldték a Váci Egyházmegye híveinek.
A magyar pavilonban ezután Varga László karnagy beszédet mondott és augusztus 20-a lévén megszentelte az új kenyeret. A magyar zeneszerzők egyházi kórusműveiből összeállított énekkari megszólalás hatására templomi légkör árasztotta el a pavilont, majd pedig Szőcs Géza kulturális államtitkár emelkedett szólásra. A nap későbbi szakaszán Bogányi Gergely és az Expo-n résztvevő magyar népzenészek adtak hangversenyt.
A magyar pavilon ugyancsak egyedi jellegzetessége volt más nemzetek kiállításaival szemben, hogy ott sohasem hangfelvétel, hanem mindig élő zene szólt.
A következő napon a Milánói Katedrális felső teraszán éppen Úrangyalára szólt a harang, ahol a szédítő magasságban rögtönzött kis koncert keretében ismét felcsendült az ének. Msgr. Beer Miklós váci püspök ajánlására Msgr. Angelo Scola milánói bíboros érsek jóvoltából a Milánói Katedrálisban ezután szentmisén teljesítettek szolgálatot a váci énekesek. Áhítattal és a hitbeli meggyőződés lelki és művészi erejével szárnyaltak a hatalmas székesegyház gótikus ívei alatt a magyar kórusművek dallamai. A speciális milánói liturgia keretében minden kórustag szentáldozáshoz járult. Az énekesek arcán megilletődöttség tükröződött, a nemzetközi hívősereg tapsát pedig a mise végén köszönet és elismerés hatotta át.
A város nevezetességeinek megtekintése során milánói szent Ambrus altemplomában az egykori egyházzenész szent üvegkoporsós sírjánál felcsendült aztán néhány áhítatos motetta és egy általa szerzett ambrozián himnusz, amelyet megható imádság kísért közbenjárását kérve a magyar egyházzenei élet felvirágoztatásáért.
Ez a rangos meghívás nagyszerű baráti, lelki és szakmai közösségformáló erő is volt egyben a Cecília Kórus tagságának képviselői és a Székesegyházi Kórusiskola tanárai számára. A turisztikai programok, a szállodai közös esti imák és elmélkedések lelki élményének csendes légköre még jobban elmélyítették a szeretetet és barátságot a résztvevők között, további lelkesedést és lendületet adva a szeptemberben újra induló kórusszolgálathoz és iskolakezdéshez.
„Szent István első királyunk nyomán ezer év óta magyar népünk mindig Istentől kéri és ma is neki köszöni a mindennapi kenyeret. Istenhitünk, európaiságunk és hazaszeretetünk összetartozik. Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy liturgikus és egyházzenei szolgálatunk által a milánói Expo-n hangsúlyozottan is hangot kaphatott, reprezentálódott a magyar vallásosság és magyar egyházzenei kultúra. Istenhitünket nem csak a szívünkben hoztuk magunkkal, hanem jelenlétünkkel, imánkkal és énekünkkel láthatóan és hallhatóan kifejezésre is juttattuk azt. Ez volt milánói missiónk lényege. ” – nyilatkozta az MTI-nek, a Magyar TV-nek és az Olasz Nemzeti Televíziónak Varga László zeneigazgató, a váci székesegyház karnagya.
Bihari Gábor
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »