CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Római kerékpáros zarándoklatra indultak a váci piaristás fiatalok 2017. július 27-én.
Diákok, öregdiákok, tanárok majd 1300 km-es távolságot fognak megtenni 13 nap alatt. Az út során sok élmény várja a résztvevőket, de tudják, hogy nem lesz nehézségektől mentes. Minden nap meg kell küzdeniük az időjárás viszontagságaival: esővel, széllel, forróssággal, a terepnehézségekkel és az éjszakai szállások bizonytalanságával. Az út nehézségeit azonban imaként ajánlják fel a zarándokok: a váci piarista közösségért, diákokért, családokért, tanárokért szól ez a két hetes ima.
Az úttal kapcsolatosan beszámolók is feltöltésre kerülnek majd:
http://blog.vac.piarista.hu/romai-kerekparos-zarandoklat-2017
Forrás és kép: piar blog
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »