CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Szűzanyánk, a te kezedből fogadjuk Isten ajándékát: az emberi életet és az örök életet, valamint a szüntelen áldást, segítséget, békét és csodát.” (Roman Dunylak, Toronto püspöke)
2017. augusztus 26-án rendezték meg az 1Úton nemzetközi zarándoknapot, amelyet a Mária Út önkéntesei több mint százötven különböző szakaszon szerveztek meg.
Ezt a zarándoklatot idén a gyermekre várókért ajánlották fel, értük imádkoztak.
Az 1Úton ebben az évben is túlnyúlt hazánk határain: Ausztriában, a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken és a Muravidéken is megrendezték.
A Vác környéki településekről három csoport indult: Nézsáról, Kóspallagról és Veresegyházáról. Útközben többen csatlakoztak az énekelve imádkozó hívőkhöz. A zarándokcsoportok a váci székesegyházba érkeztek meg, ahol Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök fogadta őket, majd hálaadó szentmisén vettek részt.
Beer Miklós a szentmise elején köszöntötte a megérkezetteket és felolvasta a Szentatya üzenetét, majd homíliájában elmondta, hogy az 1Úton zarándoklatnak a lényege, hogy testben és lélekben együtt legyenek a közös célért imádkozók. Arra buzdította a jelenlévő híveket, hogy Krisztust a Szűzanya szemével szemléljék és legyen példa előttük Ő, aki elfogadta az Úristen akaratát. Adjon mindenki hálát az élet csodájáért, tekintsen a szülő a gyermekre, mint az élet nagy ajándékára. Próbálja meg megérteni az Úristen titokzatos akaratát az is, akinek nem születhet gyermeke és fogadja el, még ha nem is értheti meg a pillanat történésében a Mennyei Atya szándékát.
A zarándokok püspöki áldással és szívükben megbékéléssel térhettek haza közösségeikbe.
Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »