CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Isten és az emberiség kapcsolata a keresztény felfogásban a Messiás (a Fölkent, a Khrisztosz) személyében valósul meg. Benne és általa válik ez a kapcsolat személyessé. A keresztény vallási élet ezt a személyes kapcsolatot, párbeszédet tükrözi, teszi kézzelfoghatóvá. Történelmi folyamatában megtapasztalható azoknak az embereknek a közössége, akik abban a hitben élnek, hogy Jézus Krisztus személyében eljött, és velünk van a Messiás. Ezt a hívő közösséget nevezzük egyháznak. … Ahhoz, hogy saját életünkben helyes állásfoglalásra juthassunk, mellőzhetetlen az egyház hiteles ismerete.” Ezekkel a gondolatokkal ajánlja „diákoknak, tanároknak és minden Isten-kereső felnőtt embernek” dr. Beer Miklós váci megyéspüspök A Messiás az egyházban című kétrészes egyháztörténelmi kötetet, melyet 2017. augusztusában adott ki a Váci Egyházmegye.A könyv az egyház történetét a 2. század elejétől a II. Vatikáni Zsinatig, hat korszakra bontva tekinti át. Az egyes fejezetekben általános történelmi keretek közé illesztve tárgyalja az egyház történeti kibontakozását és intézményi szerveződését. Bemutatja, hogyan jelenítette meg az adott korszakban a hívő közösség a Messiást liturgiájában, tanításában és tanúságtevő életében: az elméleti áttekintést egyháztörténeti források, illetve egyházi dokumentumok elemzése, értelmezése teszi teljessé. A könyvet elsősorban a középiskolás korosztály és az őket tanító pedagógusok számára ajánljuk az egyháztörténelem tanulásához, tanításához, és különösen a hittan érettségire való felkészüléshez, felkészítéshez.
A kötet szervesen kapcsolódik a Várakozás a Messiásra (az üdvtörténet ószövetségi szakasza, ószövetségi bevezető és exegézis) és a Messiás (az üdvtörténet újszövetségi szakasza, újszövetségi bevezető és exegézis) könyvekhez. Mindhárom kiadvány megrendelhető, illetve letölthető a Váci Egyházmegye honlapjáról.
Megrendelés, LETÖLTÉS →
|
|
A Messiás az Egyházban Szerző: dr. Turay Alfréd Felelős kiadó: dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Kiadás éve: 2017. Nyomdai munka: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác ISBN 978 615 5484 01 8 Információ: Püspöki Iroda (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) Ár: 1000 Ft részenként + postaköltség
|
|
|
Várakozás a Messiásra Szerző: dr. Turay Alfréd Felelős kiadó: dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Kiadás éve: 2010. Nyomdai munka: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác ISBN 978 963 88957 0 7 Információ: Püspöki Iroda (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) Ár: 1000 Ft + postaköltség (a kézikönyv csak elektronikus formátumban érhető el).
|
|
|
A Messiás Szerző: dr. Turay Alfréd Felelős kiadó: dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Kiadás éve: 2010. Nyomdai munka: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác ISBN 978 963 88957 1 4 Információ a vásárlással kapcsolatban: Püspöki Iroda (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) Ár: 1000 Ft + postaköltség (a kézikönyv csak elektronikus formátumban érhető el). |
Vásárlás, rendelés:
A Várakozás a Messiásra, A Messiás, A Messiás az egyházban I. és A Messiás az egyházban II. megvásárolható, valamennyi rész 1000 Ft (+postaköltség). A kézikönyvek csak elektronikus formában érhetők el.
Információ: Püspöki Iroda (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) Vastag Antalné titkárnő, vastag.magdi@vaciegyhazmegye.hu
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »