CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Szentatya február 11-én bejelentette, hogy lemond péteri szolgálatáról - jelenti a Magyar Kurír. XVI. Benedek pápa február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szenttéavatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé a hírt.„Kedves Testvérek!
Nemcsak a három szenttéavatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az Egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.
Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve, és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.
Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.
Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát, és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel”.
Magyar Kurír
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 3. péntek
Kornél és Soma
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »