CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„… Isten Igéjének és Eukharisztiájának ünneplése Jézus Krisztus személyén keresztül von be bennünket Isten belső életének misztériumába… A liturgia miközben állandóan odafordul a Szentírás felé és az Eukharisztiában megjeleníti Jézus Krisztus halálának és feltámadásának drámáját, minden évben sorra emlékezik meg a Messiás eljövetelének és az Egyház Szentlélekben való megszületésének legfontosabb mozzanatairól. Évszázadok hagyományát őrzi a liturgikus év. Hittankönyv-sorozatunk negyedik kötete ebbe az évente ismétlődő szent folyamatba vezet be.” – Ezekkel a gondolatokkal ajánlja dr. Beer Miklós váci megyéspüspök A Messiás a liturgikus évben című hittankönyvet, amely 2018. szeptemberében jelent meg a Váci Egyházmegye kiadásában.A könyv az egyházi év liturgikus cselekményeiből kiindulva a dogmatika (liturgikus teológia) segítségével mutatja be, hogy a különféle liturgikus időszakok, cselekmények és jelképek hogyan emlékeztetnek az üdvtörténet misztériumaira, illetve miként jelenítik meg ezeket a titkokat.
Az első négy fejezet témája a liturgikus évnek az Úr ünnepeit felölelő ciklusa. Bemutatja a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör, valamint az évközi idők liturgikus és paraliturgikus cselekményeit, eredetüket és történeti alakulásukat. Sorra veszi az ünnepek bibliai olvasmányait, evangéliumi részleteit: a szövegek elemzésén és értelmezésén keresztül segíti az olvasót annak elfogadásában, hogy az üdvtörténet eseményei nem csupán a régmúltból érkező híradások, hanem olyan történések, amelyek Isten valós segítségeként a liturgián keresztül az ő „személyes üdvtörténetét” is elérik. Az 5. fejezet a liturgikus évnek a szentek ünnepeit felölelő ciklusát tárgyalja. Szűz Máriának, az egyház szentjeinek, a szent angyaloknak és a szent helyeknek tiszteletét és ünnepeit történetileg kibontakozó folyamatukban, a Biblia és az egyház tanítása alapján mutatja be és értelmezi.
Hittankönyvként elsősorban a középiskolás korosztály és az őket tanító pedagógusok számára javasoljuk a kötetet a római katolikus liturgia tanulásához, tanításához, a hittan érettségire való felkészüléshez, felkészítéshez. Ugyanakkor – tekintettel arra, hogy a kötet az A év perikóparendszere alapján mutatja be a liturgikus évet – az írást az ünnepi prédikációkra készülő papok is haszonnal forgathatják. Végül pedig – ismét Miklós püspök szavait idézve – szeretettel ajánljuk a könyvet „mindazoknak, akik érteni és élni szeretnék katolikus egyházunk belső életét”.
A hittankönyv-sorozat szerzője: dr. Turay Alfréd
A sorozat kötetei (és az első két kötethez készített tanári kézikönyvek) letölthetők a Dokumentumtárból.
A tanári kézikönyvek csak elektronikus formában érhetők el.
A könyvek beszerezhetők:
Püspöki Iroda (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.)
Vastag Antalné titkárnő, vastag.magdi@vaciegyhazmegye.hu
Ár: 1000 Ft részenként + postaköltség
Váci Egyházmegye
A régóta gyermekre vágyó párok lelki terheiről készített felmérést az Anna–Joachim-program
A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény elkötelezett műtárgyvédelmi törekvései mellett lehetőségeihez mérten igyekszik olyan tárgyakat megszerezni a gyűjtemény számára, amelyek az egyházról teljesebb képet, gazdagabb ismereteket és érdekességeket mutatnak. Ide tartozik az egyházi elődök tevékenységének bemutatása is, melyben fontos szerepet játszik egy-egy püspök alakja, személyes és hivatali tárgyainak bemutatása.2025. december 23. kedd
Viktória
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék...
Összes program »