CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén első alkalommal állítottak betlehemet a váci Jávorszky Ödön Kórház aulájában. A kezdeményezés a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatától ered.A széles körű civil összefogással megvalósított alkotást Dr. Faragó Artúr, a kórházlelkészi szolgálat vezetője áldotta meg, majd karácsonyi gondolatai után a klinikai lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók közreműködésével zenés, verses műsorral, ünnepi gondolatokkal emlékeztettek mindenkit az advent és a karácsony legfontosabb üzenetére: Jézus születésére, arra hogy Isten nekünk ajándékozta önmagát.
Dr. Urbán Edina főigazgató főorvos és Dr. Király Edit megbízott ápolási igazgató az intézmény dolgozói, valamint a betegek nevében is megköszönték a Kórházlelkészi Szolgálat munkáját, akik egész évben a betegek gyógyításában és a munkatársak hétköznapjaiban igény szerinti lelki segítséget nyújtanak. Örömüket fejezték ki, hogy a jászol felállításával, a kórház életébe derűt, reménységet visznek az önkéntes beteglátogatók.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
Váci Egyházmegye
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Január 18-25. között Vácon a hagyományoknak megfelelően minden nap más felekezet templomában hirdetik az igét a katolikus és protestáns felekezetek lelkészei.
2026-ban jubilál az Ars Sacra Fesztivál - a szakrális művészet ünnepe, amely immár huszadik alkalommal hívja közös élményre a művészet, a hit és a közösség iránt nyitott embereket.2026. január 13. kedd
Veronika
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt...
Összes program »