CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Világosságom és segítségem az Úr…” (Zsolt 27,1)2019. január 27-én ünnepi harangszó hívogatott minden keresztény váci felekezetet, hogy közösen imádkozzanak és adjanak hálát az Úristen ajándékaiért a Vác-Felsővárosi Református Egyházközségi templomban. Az egybegyűlt híveket és lelkipásztoraikat Dr. Borsi Attila János református lelkész köszöntötte. Az imádságokban, a felolvasásokban szolgálatot teljesített Csuka Tamás protestáns tábori püspök, Detre János evangélikus lelkész-esperes, Rózsa Katalin kórházlelkész, Meláth Attila baptista lelkipásztor, Dr. Csáki Tibor és Rolik Róbert plébános atyák, igét hirdetett Dr. Varga Lajos, a váci egyházmegye segédpüspöke.
Püspök atya beszédének kezdetén a különböző felekezetekhez való személyes kötődéseiről mesélt, olyan emberekről, akiknek a személyén keresztül megtapasztalta az Úristen szeretetét „ezekben a segítőkész, jó emberekben ott volt a legnagyobb érték a szeretet, amely az Úristentől származott. Boldog ember az, aki szülein, környezetén keresztül megtapasztalja és találkozik az Úristen szeretetével”- hangsúlyozta. Majd az „Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden napján az Úr házában lakjam. Hogy élvezhessem az Úr édességét, és szemlélhessem szent templomát” gondolat mentén a templomról, mint az örömnek és a békének a helyszínéről beszélt, ahol a hívő ember átélheti a közösség, az együvé tartozás élményét és testvéreivel együtt dicsérheti az Urat és hálát adhat irgalmáért.
A prédikáció második részében Varga Lajos püspök atya a világosságról elmélkedett, amely lehetőséget ad arra, hogy tájékozódni tudjunk. Az „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” evangéliumi részt idézve az örök világosságról, az Úrról elmélkedett, aki megvilágít minden embert és utat mutat számára. Beszédében kitért a fény hiányára, amely félelemhez, rettegéshez, remegéshez vezet; ha nincs fény, csak botorkálni tudunk. „Az Úr világossága azonban mindenkit meg tud szólítani. Jézus tanúságot tett arról, hogy Ő a világ világossága. Az a világosság, amit Jézus ad arra való, hogy meg tudjuk látni az Istent, aki emberi érzékszervvel meg nem tapasztalható. Az Istentől jövő fény Istent világítja meg, és az emberi szív sötétségét is megvilágítja, ezáltal szembesít önmagunkkal. A világosságra jutáshoz kell a tanítás, amit minden keresztény közösségben gyakorolunk, a bűnbánat pedig szükséges ahhoz, hogy békességszeretővé váljunk. Ezért kérjük a Szentlélek világosságát minden tanítóra és igehirdetőre”- mondta elmélkedése végén a püspök.
Az igehirdetést követően hálát adtak az imahétért és Isten áldását kérték az egyházakra, a felekezetekre, az azokban szolgáló testvérekre, majd közösen elimádkozták a Miatyánkot.
Az istentisztelet a különböző felekezetek vezetőinek áldásával zárult, majd szeretetvendégséggel és meghitt baráti beszélgetésekkel fejeződött be, amelynek során érezhető volt a krisztushívők egysége.
***
Imádság:
Megtartó Istenünk! Hálát adunk neked szerető jóságodért, mellyel megtartasz minket megpróbáltatásaink idején. Köszönjük, hogy megmutatod nekünk fényedet a sötétség idején. Változtasd meg életünket úgy, hogy áldássá válhassunk mások számára. Segíts, hogy megéljük az egységet a sokféleségben, tanúsítva a benned való közösséget Atya, Fiú Szentlélek egy Isten most és mindörökké. Ámen
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.
60. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisét mutattak be Marton Zsolt váci megyéspüspök életéért, hivatásáért, szolgálatáért, melyen koncelebrált Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök és Dr. Varga Lajos nyugalmazott váci segédpüspök, valamint az MKPK számos tagja, köztük Ternyák Csaba egri érsek, az egyházmegye papsága és diakónusai. Jelen voltak az egyházmegyében szolgáló szerzetesek, a társegyházak helyi képviselői és hívek. Az ünneplő püspököt az MKPK nevében Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese köszöntötte.
„Alapkövek – A csillagösvény valósága” címmel tartotta meg akadémiai székfoglalóját Horváth Szilárd a Pesti Vigadóban rendezett ünnepi eseményen. A Búzaszem Iskola vezetője bemutatta az intézmény nevelési hátterét, amelyből mindenki megismerhette, hogy miként illeszthető be ma is a népművészet az oktatásba. A Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) oldaláról osztjuk tovább a hírt.2026. április 26. vasárnap
Ervin
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak...
Összes program »