CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az első Tiszazugi Rózsafüzér Találkozót a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszasason szervezte meg az Isteni Irgalmasság és az Irgalmasság Anyja rózsafüzér csoportja május 4-én, amelynek a tiszasasi Nagyboldogasszony rönktemplom adott otthont. A találkozón közel kétszázötven hívő vett rész helyiek és a környező települések lakói egyaránt.A nap mottója: „Máriával Jézushoz, az irgalom útján” gondolat volt, ahogy a találkozó zászlóján is látható - amelyet Gyimesen készítettek - egyik felén a Szűz Anya hímzett alakja, a másik felén az Irgalmas Jézus képe kapott helyet.
Az imatalálkozó programja, szentségimádással vette kezdetét, majd rózsafüzért imádkoztak a hívek. Ezt követően Máriáról és az Irgalmasságról szóló előadások, tanúságtételek hangoztak el, többek között Szakállas Lajos Nyáregyháza diakónusa tartott előadást az Irgalmasság Anyjáról, Máriáról.
A közös ebéd után Szent Fausztina nővér ereklyéjét helyezték ki körmenet keretében. Az irgalmasság rózsafüzérének elimádkozását követően, amelyet a nyáregyházi Irgalmasság Ima csoport vezetett, Varga Sándor atya tartott előadást Isten irgalmasságáról.
Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök az irgalmasság órájában, három órakor mutatott be szentmisét. Szentbeszédében a megyéspüspök Szűz Mária Isten anyaságáról elmélkedett és arról a csodálatos ajándékról, amelyet az Ő anyasága jelent minden földi teremtmény számára. A rózsafüzér titkainak elmondásában, kibontásában odaadásunkat fejezzük ki Égi Édesanyánk felé. A rózsafüzér jelenti erőnket és oltalmunkat, ezért jó, ha elmondunk egy rózsafüzért, hogy az Isten anyja mindig velünk legyen, óvjon és segítsen bennünket.
A püspök köszöntötte az édesanyákat és a Jóisten áldását kérte életükre. A szentmisén jelenlévő édesanyák és nagymamák egy szál fehér szegfűt kaptak. A liturgián három atya édesanyja is jelen volt, akiknek külön megköszönték azt a szeretet, amellyel gyermeküket Isten szolgálatába adták. A liturgiában a zenei szolgálatot Papp Erzsébet tanár-kántor és a helyi egyházközösség kórusa látta el. A szentmise végén a főpásztor megáldotta a hívek rózsafüzérjeit.
A találkozót követő napon a Hagyományőrző Gyimesvölgyi Rózsafüzér csoport kulturális programot mutatott be a helyieknek, majd táncházi mulatságra is sor került Csépán.
Fotó: Csépa Önkormányzat, Csépa Plébánia
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Megtelt emlékezőkkel az egri bazilika november 12-én, hogy búcsút vegyenek Katona Istvántól, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökétől, aki október 21-én, 97 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Erdő Péter bíboros vezette. Jelen volt Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK tagjai, külhoni püspökök, a papság, rokonok, hívők sokasága. A Magyar Kuríron megjelent tudósítást közöljük.
A Szent Hedvig Idősek Otthona 2022 februárjában került a Váci Egyházmegye fenntartásába, azóta olyan idős embereknek és testi fogyatékkal élő személyeknek nyújt otthont, akik koruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt erre rászorulnak. A bentlakásos intézmény vezetőjével, Szabó Krisztinával beszélgettünk a szociális munka napja alkalmából hivatásról, sikerekről, kudarcokról. 2025. november 16. vasárnap
Ödön
Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem...
Összes program »