A szakmai nap a közelmúlt egyháztörténetével foglalkozott. Egyrészről olyan intézményeket mutattak be, amelyekben a 20. század második felében az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit gyakorolták, másrészről pedig ezen kor jogtörténetét – és aktuális jogi szabályozásait – érintették.

Az első előadó, Völgyesi Levente diakónus,  szentszéki ügyvéd (Váci Püspöki Bíróság), egyetemi docens (PPKE JÁK), adjunktus (ELTE ÁJK, Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék) A szerzetesrendek feloszlatása és kánonjogi helyzetük az egyházjog tükrében címmel tartott előadást. Ismertette azokat a világi jogszabályokat, amelyek 1945-től kezdve ellehetetlenítették a szerzetesrendek működését, majd a szerzetesrendekre vonatkozó egyházjogi előírásokat taglalta.

Lieber Mária Katalin egyházmegyei bíró (Váci Püspöki Bíróság),  levéltári munkatárs (Váci Püspöki és Káptalani Levéltár) előadása a Provida Mater apostoli konstitúció értelmezéséről szólt.

Az 1947. február 2-án kiadott iratban XII. Pius pápa azoknak a közösségeknek az életét szabályozta, amelyek tagjai sajátos hivatás szerint, külső jelek nélkül, a saját társadalmi környezetükben, evangéliumi tanácsok szerint élnek – ismertette az előadó. – Belső alkotmányukban, hierarchikus kormányzati rendszerükben hasonlítanak a nyilvános fogadalom nélküli társaságokhoz, de kánonjogi értelemben nem tesznek fogadalmat.

Az államhatalom félreértelmezve a helyzetet mint titkos társaságokat üldözte a Provida Mater szellemében működő csoportokat, holott egyelőre nem tudunk arról, hogy az engedélyeztetés rögzített folyamatát bármely közösség végigvitte volna – hívta fel a figyelmet Lieber Mária Katalin.

A következő előadó Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese volt, aki Magyarországon a létezett szocializmus idején működő szociális otthonok címmel tartott előadást. Amint kiemelte, 1950 szeptembere, a rendek feloszlatása után a rendek egyik fő problémája az volt, hogy mit tegyenek az idős rendtagokkal, akik már nem tudják magukat ellátni. Ennek következtében született egy megállapodás a katolikus egyház és a kormány között, amelynek értelmében a kormány a munkaképtelen, beteg szerzetesek rendelkezésére bocsátott öt rendházat, gondoskodva ellátásukról.

A püspöki kar is foglalkozott az idős szerzetesek ellátásának kérdésével, így további hat helyen (Hejce, Pannonhalma, Pécs, Piliscsaba, Püspökszentlászló, Verőce) egyházi fenntartásban jöttek létre szociális otthonok. Ennek céljából 1951. június 5-én alapította meg a püspöki kar az EKBESZ-t (Egyházi Kegydíjasok és Betegek Szeretetszolgálata), mely a máig fennálló Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat elődje volt – ismertette Szabó Csaba, rámutatva, hogy a rendszerváltozás idején 18 katolikus szociális otthon létezett, ebből 8 állami, a többi egyházi kezelésben. A XXIII. János Szeretetotthon volt az első, amely egyházi fenntartású szociális intézményként, de már nem egyházi személyek befogadására szolgált.

A program Fekete József korreferátumával folytatódott, melyben bemutatta a Pesten az I. világháború alatt és után a szerviták által üzemeltetett hadi kórház működését.

A délelőtt zárásaként Varga Lajos váci segédpüspöknek, az OKGyK igazgatójának korreferátumát ismertette A szerzetesi élet akadályozása az állami szociális otthonokban címmel Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Egyházmegye Egyházmegyei Gyűjteményének igazgatója, a szakmai nap lebonyolítója. Varga Lajos előadásában arról értekezett, hogy az állambiztonság milyen módokon törekedett gátolni a szociális otthonokban a szerzetesi életre való nevelést.

A délután folyamán a levéltárosok aktuális témákat vitattak meg, melyet Mózessy Gergely vezetett be A közelmúlt jogszabályváltozásainak következményei egyházi levéltárainkban című referátumával.

Forrás és fotó: Országos Katolikus Gyűjteményi Központ/Magyar Kurír

Váci Egyházmegye