CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A II. Reménység Családi Nap keretében került sor a Vanyek Béla Sportcentrum alapkőletételére 2019. július 7-én vasárnap a Reménység Sportpályán.Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök ünnepi köszöntőjében Vanyek Béla kanonok, az egyesület alapítójának hitvallásával buzdított mindenkit arra, hogy sportoljon és egészségesen éljen.
Ezt követően Dr. Rétvári Bence, országgyűlési képviselő köszöntő beszédéből megtudhattuk, hogy Európában a magyar általános iskolákban töltik a legtöbb időt sporttal a gyermekek, a mindennapos testnevelés óráknak köszönhetően.
A köszöntő szavak után és a Himnusz közös éneklését követően tették le az alapkövet Beer Miklós püspök atya áldásával.
Dr. Beer Miklós, váci megyéspüspök, Dr. Rétvári Bence, országgyűlési képviselő, Fördős Attila, polgármester, Moys Csaba, tiszteletbeli elnök, Kovács Örs Levente, elnök, Szikora Gyula, atlétika szakosztályvezető, Veres Ferenc, örökös tag, ifj. Veres Ferenc, projektfelelős közösen helyezték az emléklapot tartalmazó urnát és az alapkövet a helyére.
Az ünnepséget Vangelis 1492 Conquest of Paradise zenéje és az egyesület fehér galambjai zárták.
Forrás és képek: Váci Reménység Egyesület
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »