CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye Püspöki és Káptalani Levéltár új épületének kertjében 2019. július 20-án, Antiochiai Szent Margit emléknapján Dr. Beer Miklós püspök megáldotta a harmadik században született keresztény Vértanú tiszteletére készített képoszlopot, amelyet az idei évben elhunyt Pálos Frigyes prépost őrkanonok állíttatott.Az ünnepség a levéltár kertjében gregorián dallamok éneklésével kezdődött többek között elhangzott, Haramza Klára és Nemcsics Kinga énekművészek tolmácsolásában, a Himnusz Antiochiai Szent Margit életéről. Ezt követően Beer Miklós köszöntötte a jelenlévőket, valamint személyes élményein keresztül beszélt a szentek tiszteletéről és Pálos Frigyes szellemi örökségéről. Majd Holnapy Márton premontrei atya, építészmérnök - aki tervezte és vezette is a kivitelezést - mesélt Antichoniai Szent Margit életéről és Vácon őrzött emlékéről, mely szerint a levéltár területén a régi temetőben állt egy kis kápolna a Vértanú tiszteletére.

Pásztor Bendegúz hegedűművész előadásában elhangzott Variáció Rossini témájára komponált Dancla művet követően püspök atya megáldotta Perlaky József üvegfestő-képzőművész által alkotott üvegmozaik képet és a képoszlopot, imájában Szent Margit közbenjárását kérte a levéltár működésére.
Az ünnepi program közös imádsággal és a Boldogasszony anyánk kezdetű régi himnuszunkkal ért véget.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
| ANTIÓCHIAI SZENT MARGIT .pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »