CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A katolikus iskolák és óvodák vezetői augusztus 21-22-én tartották immár hagyományossá vált tanévkezdő lelki és szakmai napjaikat nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton.Dr. Csáki Tibor főigazgató nyitotta meg a két napos rendezvényt Gyökössy Endre: „Mégis öröm” című témájával. A téma bevezetőjében bemutatta az elkészült évkönyvet, amely a Váci Egyházmegye katolikus iskoláiról és óvodáiról szól, utalva arra, hogy a „Mégis öröm” bennünk kezdődik. „Mi lehet az a többlet, amit hordozni tudnak ezek az intézmények?” Az, ha képesek átölelni a gazdagot és a szegényt, és igényes pedagógiát művelnek akkor is, amikor sokszor olyan a munka, mintha sivatagot öntöznénk.
Témájában az isteni és sarkalatos erények jelenkori jelentősége és megélési lehetősége után a „mégis öröm” forrásait fogalmazta meg, saját tapasztalataival élőbbé téve azokat. Ilyen források: a barátság; az Istenbe való belegyökerezés; benne lenni egy közösségben; a hálaadás; a másokért örömmel könyörögni tudás képessége; a mások szívemben hordozásának képessége; annak bizonyossága, hogy amit Isten elkezd, azt be is fejezi; amikor még alakítható vagyok és így növekszem.
A délelőtt további részében Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató mutatta be a kegyhely történetét, múltbéli és jelenkori jelentőségét.
A délutáni témát Uzsalyné Dr. Pécsi Rita, az EKIF pedagógiai vezetője tartotta: „Gyökerek és szárnyak” címmel. Az önszereteten való felülemelkedésre, a kifelé tárulkozásra fókuszált előadása. Annak a valóságnak a megélésére hívott meg mindannyiunkat, amely a másik ember mérhetetlen tiszteletén alapszik és minden pedagógiai módszerünk alapja: „Segítek felfedezni és működtetni saját gazdagságodat.”
A délután második részében Maczkó Mária eMeRTon-, Magyar Örökség-, KÓTA Tanári-, és Prima Primissima -díjas népdalénekes volt vendégünk, aki gyönyörű énekével és élete tapasztalatainak megosztásával emelte lelkünket a végtelen isteni szeretet felé.
A következő nap délelőttjén még Dr. Csáki Tibor és Dr. Pécsi Rita fejezték be az előző nap megkezdett elmélkedéseiket és előadásaikat, egyre inkább rátérve a szakmai kihívásokra és hangsúlyokra, amelyek iránymutatóak lesznek számunkra az előttünk álló tanévben. A nap további részében a szakmai feladatoké volt a szerep. Selmeczi Zoltán, OH munkatárs, az EKIF főigazgató-helyettese mutatta be a törvényi, jogi változásokat. Vendégünk volt: Gerendás János , az Oktatási Hivatal tanfelügyeleti osztályának vezetője. A pedagógus minősítésekről, szakfelügyeleti rendszerről tartott továbbképzést. Maksáné Kovács Krisztina az EKIF gazdasági igazgatója ismertette az EKIF gazdasági programját. Lux Ambrus Tanügyigazgató a következő évi feladatokról, képzésekről tartott előadást.
A program a Mátraverebély Szentkúti Nemzeti kegyhely templomában Dr. Beer Miklós leköszönő váci püspök szentmiséjével ért véget.
Török László/EKIF
Váci Egyházmegye
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 14. vasárnap
Vazul
Abban az időben: Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés....
Összes program »