CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az Ars Sacra Fesztivál keretében nyitották meg szeptember 16-án Hager Ritta textilművész Evezz a mélyre! című kiállítását az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.A program elején Libor Józsefné dr. a főiskola rektora köszöntötte a megjelenteket és örömét fejezte ki, hogy intézményük ilyen jellegű programoknak is helyet tud biztosítani. Rámutatott arra a fontos feladatra, amely a katolikus értékrend, a fény továbbadását jelenti, ehhez a feladathoz járul hozzá a művészeti bemutató.
Rektor asszony szavait Dr. Varga Lajos váci segédpüspök beszéde követte, aki az Ars Sacra Fesztivál alapításáról, a „szent művészet” céljáról osztotta meg gondolatait. Kiemelte, hogy a művészet eszközeivel ünnepélyes módon - nem csak szavakkal - kifejezhetjük és megmutathatjuk másoknak Istennel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket.
Püspök atya szavait követően elhangzott Tamás Menyhért „Evezz a mélyre” című fonálverse, majd Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök megnyitotta a kiállítást. Beszédében arra a lehetőségre emlékeztette a jelenlévőket, hogy ez a kiállítás is felnyithatja szemünket a teremtett világ szépségeire és tudatosíthatjuk magunkban, hogy a Jóisten ránk, mint munkatársaira bízta a világ szépítését, javítását.
A Munkácsy-, Kossuth-, és Pro Cultura Christiana-díjjal kitüntetett iparművész, textiltervező alkotásainak kiállítása október 19-ig 9.00-17.00 óra között a főiskola központi épületének I. emeletén (Vác, Konstantin tér 1-5.) tekinthető meg.
Evezz a mélyre
Tamás Menyhért:
Fonálvers Hager Ritta kiállítása elé
Evezz a
mélyre,
ahonnét
fellát a lélek,
égig merít-
kezhetsz
a tékozló
kegyben; a kört-
fénylő pillanat
örök-
létében.
Menteni
magad,
evezz a
mélyre,
mélynél is
bennebb:
a fény
szívébe,
a szeretet
elevenébe.
Csillag
alatt tó,
fogant ige:
a mindenség
lélekáradása!
Fotó: Nagy Sándor
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »