CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Gróf Csáky Károly Emmánuel és Hanauer Árpád István püspökök székváltásának 100. évfordulója alkalmából került sor megemlékezésre Vácon 2019 októberében a Váci Egyházmegyei Könyvtár, a Székesegyházi Kincstár és Váci Egyházmegyei Múzeum, valamint a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár szervezésében.A két napos megemlékezés szentmisével vette kezdetét a Karolina kápolnában, melyet gróf Csáky Károly Emmánuel püspök építtetett 1905-ben. A szentmiseáldozatot Dr. Varga Lajos segédpüspök, a konferencia fővédnöke mutatta be. Ezt követően kezdődött az egész napos konferencia. Az első előadást Dr. Klestenitz Tibor egyháztörténész tartotta, aki a néhai váci püspökök sajtóval kapcsolatos tevékenységéről tartott előadást, kiemelve a 20. század első felében kialakuló katolikus sajtómozgalmakat. Bemutatta a kor sajtójának fejlődését, e területen való egyházi törekvéseket és a célokat, amelyek között az evangéliumi örömhír terjesztése kapott kiemelt szerepet. Majd Dr. Frauhammer Krisztina történész, etnográfus „Krisztusban szeretett Leányaim! - Női modellek Csáky Károly püspök Hölgyközönségnek írott elmélkedéseiben” címmel tartotta meg előadását, melyben kiemelte Csáky püspök nőpasztorációban végzett munkáját, bemutatta a püspök nőknek írott elmélkedéseit.
Ezt követően Ondi Alex diakónus, teológus adott betekintést a korszak katolikus egyesületeinek és mozgalmainak megalakulásába, életébe, beszélt az eucharisztikus lelkiség sajátos formáiról, kiemelten az Országos Központi Oltáregyesületről és az örökimádásról. A délelőtti program zárásaként Jusztin Péter történész „Dilexi decorem domus tuae” - Csáky püspök liturgikus élete és öröksége című előadásban hallgathatták meg a résztvevők a korszak liturgiájának jellemzőit a Solemnis Pontificalis és a székesegyházi liturgikus élet bemutatásán keresztül, kitérve az ünnepi viseletekre is. A konferenciát Marton Zsolt váci megyéspüspök is megtisztelte. Rövid beszédében megköszönte Dr. Varga Lajos segédpüspök fővédnökségét, Varga-Kohári Mária az Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének szervező és összefogó munkáját, valamint mindenki más áldozatos tevékenységét.
A közös ebéd után Semsey Réka művészettörténész Nagy Rebekával végzett kutató és helyreállító munkájukat mutatta be. Munkájuk során a Váci Székesegyházi Kincstárból és Csáky püspök magángyűjteményéből származó textíliákat vizsgálták és elkezdték a gyűjtemény javítását és karbantartását. Majd Köteles Fanny restaurátor beszélt a Csáky-hagyaték magyar egyházi és világi főrendek arcképsorozatáról, restaurálási és állagmegóvási szempontok alapján. Bemutatta a restaurálási folyamatokat és a festmények állapotát (anyag, ábra, keret, stb).
Molnár Dávid történész a Tanácsköztársaság egyházpolitikájáról tartott előadást, amelyben rávilágított az állam egyházellenes törekvéseire, a főpapokat ért atrocitásokra. Kitért a Váci Egyházmegyében történtekre, a két Jászkarajenői pap: Hornyik Károly és Kósa József vértanúságára. Dr. Lénár Andor egyháztörténész a „Ministrare - non ministrari”- Hanauer Árpád István életútja és püspöki működése című előadásában a püspök életútjáról és az egyházmegyében képviselt törekvéseiről beszélt, kiemelve a néhai főpásztor püspöki szolgálatának nehézségeit, és méltán dicsérendő eredményeit, így a plébániai lelkipásztorkodást, a papképzést és a lelkiség megújítását. Majd Dr. Völgyesi Levente jogtörténész, kánonjogász egyházjogi szempontból ismertette a korszak viszonyait, az 1930-as váci egyházmegyei zsinat egyházmegyei és nemzeti jelentőségét.
Az egész napos konferenciát Varga püspök atya összefoglaló gondolatai és Varga-Kohári Mária szavai zárták, majd a résztvevők a székesegyházi altemplomba mentek és megkoszorúzták a két főpásztor sírját.
Az ünnepi programsorozat másnapján az „AZ ÉN TEMPLOMOM” című rajz- és fotópályázat díjátadó ünnepségére és kiállítás megnyitójára került sor. A pályázat az egyházmegye teljes területén meghirdetésre került, s közel ezer pályamű érkezett az Egyházmegyei Könyvtár címére. A díjakat Dr. Varga Lajos segédpüspök adta át a különböző korcsoportokban helyezést elért gyermekeknek. Ezt követően múzeumpedagógiai foglalkozásra hívták a rajz-, és fotópályázat résztvevőit.
Az ünnepi programsorozatot összekötötték a szervezők a Katolikus Kultúra Napjával, ez alkalomból minden érdeklődő megtekinthette a Püspöki Palotát és pincéjét Cservenák Péter és Vanderlik Tamás vezetésével.
Szöveg: Utschalott Árpád József, Ondi Alex, Bölönyi Gabriella
Fotó: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »