CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Kultúra Napja alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán október 10-én, amelynek keretében Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta az intézmény területén lévő Mária szobrot.Az ünnepi programot Marton Zsolt beszéde nyitotta meg, aki a kultúra általános jelentéséről és fontosságáról elmélkedett, kiemelte: a kultúra az emberiség szellemi, lelki, anyagi javainak összességét jelenti, illetve a művelődésnek a megjelenését egy korszakban vagy valamely népnek az életében. Mindezt összekötötte az Egyház céljával, amely az ember örök boldogságba való vezetésében és az evangéliumi örömhír terjesztésében nyilvánul meg. „Az örömhír, az Evangélium hirdetése, azonban további értékeket teremt. Értékeket teremt a művészetekben, irodalomban, lírában, prózában. Értékeket teremt a képzőművészetben a művelődés része lesz, így az Egyház küldetése kihat a kultúra teremtésre is”- mondta. Majd a Magyarok Nagyasszonya ünnepéről és a Regnum Marianum (Mária országa) történelmi kialakulásáról beszélt, arról a fontos tényről, hogy Magyarország legfőbb patrónája, védelmezője, lelki-szellemi királynője a Boldogságos Szűz. Ugyanakkor a magyar keresztény kultúrának is a segítője, pártfogója és előmozdítója a Boldogságos Szűz. Majd Prohászka Ottokár szavain keresztül mutatta be a főpásztor a Magyarok Nagyasszonyának szerepét a magyar nemzet életében, a magyar művelődésben és a magyar felsőoktatás életében:
„A magyar nép művelődésében s nemesbülésében Nagyboldogasszony a legbiztosabb nevelés a jóért, szépért gyöngédért való lelkesítés. A szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől. Az erkölcs finomodik, a tisztaságnak a szeplőtelen szüzességnek behatásától a népek először templomokat emelnek, de ha a Szűzanya képét tisztelik, ezekbe a templomokba az erkölcs, a művészet is bevonul. A magyar nép művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében. A magyar katolikus nemesség másfél századon át Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; Az első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni.”(Prohászka Ottokár)
A megyéspüspök szavait Libor Józsefné dr., a főiskola rektorának köszöntője követte, aki Magyarország első egyetemének 650 éve történt megalapításáról beszélt. 1367. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit az első egyetem Pécsett. Nagy Lajos király, V. Orbán pápa és Vilmos püspök tettükkel napjainkig tartó hatást értek el. Rektorasszony beszédében az egyházi intézmények fontosságát hangsúlyozta, amely az élet igazi céljának, az örök életnek a tükrében tanít és nevel.
A köszöntőt követően előadások hangoztak el. Hermann Gusztáv Mihály, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, székelyudvarhelyi tagozatának tanára a székelyudvarhelyi jezsuita iskolában zajló oktatásról, drámapedagógiáról tartotta meg előadását a diákszínjátszás tükrében. Majd Raffai Judit a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára a magyar mesemondás hagyományáról, a történetmesélés fontosságáról beszélt.
Az ünnepi megemlékezés középpontja két évfordulót is magában foglalt; az 1929-es Zsámbéki Tanítóképző alapítását és a 2004-ben történt Vácra költözését. Gasparicsné Kovács Erzsébet és Gasparics Gyula tanárházaspár a 90 éve alapított tanítóképző múltjáról beszélt képekben. Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök pedig a főiskola Vácra költözésének körülményeiről és az elmúlt 15 évről osztotta meg gondolatait. Beszélt a néhai megyéspüspökök (Migazzi Kristóf, Csáky Károly Emmanuel, Hanauer István) építészeti örökségéről, köztük a főiskola épületéről és a rendszerváltást követően visszakapott egyházi épületekben történő újraéledésről.
A megemlékezés alkalmából Pázmány Ágnes, a főiskola oktatója készített egy Apor Tablót, amely három különválasztható részben mutatja be Apor Vilmos vértanú püspök áldozatvállalását. A három tabló különböző szimbolikus színvilágú, de mégis egységet és folyamatosságot jelképez.
Az épületben történő megemlékezést követően a program a főiskola udvarán folytatódott, ahol Marton Zsolt megyéspüspök megáldotta a Mária szobrot, imájában az Úristen áldásáért fohászkodott a főiskola tanáraiért, hallgatóiért és kérte a Boldogságos Szűz Mária pártfogását és támogatását. A rendezvényen a Bálint Sándor hagyományőrző Kör és Műhely kórusa énekelt.
Fotó: Nagy Sándor
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A váci székesegyház karnagya, Varga László atya nevét szinte mindenki ismeri. Évtizedek óta vezeti az idén hetvenéves Szent Cecília Kórust, emellett hetente műsort szerkeszt a Katolikus Rádióban, az OMCE központi igazgatója és zenei vezetője a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézetnek. A zene iránti szeretete hamar kitűnt, gyermekkorában Budapesten kántorképzőbe járt, majd pappá szentelése után diplomáit az OMCE Karnagyképzőn és a Zeneakadémián szerezte. Szakterületei az egyházzene, karvezetés és a zeneszerzés.
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 6. szombat
Miklós
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok...
Összes program »