Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács (OEMT) elnöke volt a szentmise főcelebránsa, aki szentbeszédében először megemlékezett azokról a már örökkévalóságba költözött egykori munkatársakról, akik az egyházművészetért dolgoztak földi életük során. A főpásztor a felolvasott evangéliumi rész kapcsán – mely a szőlőtőről és a szőlővesszőről szólt –, arról beszélt, hogy már e szakasz is művészetet ihlető, hiszen az anyagi világ felhasználásával többet, szebbet, a transzcendenst megjelenítő szépségét tudja megmutatni minden képi ábrázolása. Hány és hány alkotáson szerepel a dúsan termő szőlőtő szimbóluma, Jézus Krisztus ábrázolásaként, melyről leágazik a szőlővessző, a kereszténység. Az érsek hangsúlyozta, hogy a teremtett világban, a művészetben Isten szépségének lenyomatát találhatjuk meg. A vallásossághoz, az Isten kereséséhez tehát mindig hozzátartozott a művészet, melynek a liturgiára kell összpontosulnia, tükröznie kell a hit tisztaságát. A művészet tehát nagy alázatosságot igényel attól is, aki létrehozza, attól is, aki megőrzi, nyilvántartja, restaurálja – zárta szentbeszédét a főpásztor.

A szentmisét követően Varga Lajos segédpüspök köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, az OKGYK létrejötte az Egyház kultúrát teremtő tevékenységének köszönhető. Az államosítás után az állam számolt azzal, hogy nagyon sok kulturális érték maradt egyházi tulajdonban, melyeket nemzeti kincsnek tekintett, szorgalmazta megőrzésüket, tudományos felhasználásukat. Az intézményt a püspöki konferencia alapította. Feladatát a könyvtárak, levéltárak és múzeumi gyűjtemények területén határozta meg, hiszen a kultúrával és a társadalommal való érintkezés írott emlékeit könyvtárak és levéltárak, tárgyait múzeumok őrzik. Végül az OKGYK igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik az ötven esztendő során az intézményben dolgoztak, illetve munkájukat segítették.

Farkas Attila atya művészettörténész, aki hosszú időn át az OEMT titkára, az OKGYK vezetője volt, előadásában arról beszélt, hogy mindig feladatának érezte a magyar katolikus kultúra megőrzését. Felidézte, hogy az ateista hatalom próbálta felszámolni a katolikus életet az országban, ennek ellenére azt sikerült megőrizni. Visszaemlékezésében szólt arról, hogy már 1949-ben elkezdődött az állam részéről a műtárgyak felmérése, a legértékesebb tárgyak állami védettség alá helyezése. Tették ezt azért is, mert féltek, hogy az egyházmegyék külföldön értékesítik a birtokukban lévő műtárgyakat. A püspökségeken, plébániákon talált műtárgyakat az illetékes múzeumok saját leltárukba vették – műtárgyvédelem címén. A kölcsönös bizalmatlanság enyhülésével az állam és az Egyház között megegyezés jött létre, s az állam egyházi kézbe adta a műtárgyak, történelmi dokumentumok nyilvántartásba vételét. Így jött létre 1969-ben könyvtári, levéltári és múzeumi szakterületen az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ. Az OKGYK azonban igénybe vette az állami múzeumok szakembereinek segítségét, az ott dolgozók szaktudását. Így sikerült megkezdeni a templomokban található tárgyak, oltárok, bútorok feldolgozását, s ezek az összesítések a leltári listákon kívül fontos történelmi dokumentumokká is váltak. A rendszerváltozás után, 1993-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia határozatával önálló jogi személlyé vált az OKGYK. Ezt követően a felmért műtárgyakról adatbázis készült, mely az egyes egyházmegyékben főpásztori engedéllyel kutathatóvá, megismerhetővé vált. E feldolgozás segítette az egyházmegyei kincstárak kialakulását is.

Lovag Zsuzsa régész, művészettörténész többek között arról beszélt, hogy az Egyház kétezer éves története során a művészek legnagyobb megrendelője volt, templomaiban, épületeiben gyűlt össze a legtöbb műtárgy, melyeket sokfelé csak az utóbbi évtizedekben kezdett leltárba venni, tudományos igénnyel feldolgozni. Mint mondta, a múzeumok, a gyűjtők mindig tudták, mi van a tulajdonukban. Az Egyház pillanatnyilag pedig ezen az úton jár, annak ellenére, hogy az évszázadok során már voltak erre törekvések: zsinatok, pápák érezték a rájuk nehezedő felelősséget, értették meg a kincsek megőrzésének feladatát. Lovag Zsuzsa az egyházmegyei kincstárak szerepéről szólva rámutatott: ezekben biztosított az őrzés, a nyilvánosság, a kutathatóság. Ennek ellenére az Egyháznak hatalmas „hátsó raktára” létezik: a templomok és a plébániák. Az ottani értékekről sokszor senkinek sincs fogalma, ezért fontos azok felkutatása, leltárba vétele. A technika fejlődése ebben nagy segítséget jelent, hiszen egykor a helyszíneken csak néhány sorban tudták a műtárgyakat leírni, melyeket otthon írógéppel tudtak sokszorosítani, fotót nagyon nehéz volt készíteni, hiszen az akkor még szakmai tudást igényelt, míg mára a számítógép és a digitális szerkezetek mindezt jóval könnyebbé teszik. A fotók sokszorosíthatósága, a kiadványok készítése a megőrzésben is fontos szerepet játszik, hiszen így az Egyház könnyebben tudja nyilvántartani, hogy hol milyen kincsei, értékei találhatók. Egy kevésbé védett plébánián betörés, lopás után a nyomozást is segíthetik az elkészített leírások, fényképfelvételek.

Ásványi Ilona, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár főigazgatója arról a kilenc esztendőről beszélt, amikor az OKGYK könyvtári referense volt. Szólt az egyházi-felekezeti könyvtárak jellegzetességeiről, a különböző egyesületek rendszerváltozás utáni megalakulásáról, így a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületéről és az Egyházi Könyvtárak Egyesüléséről, a kulturális törvények meghozataláról, valamint arról, hogy szorosabb kapcsolatot szeretne kiépíteni a katolikus és a világi könyvtárak között.

Rosdy Pálnak, az OKGYK egykori levéltári referensének – távollétében – a levelét olvasták fel a jubileumi találkozón. Mint írta, az ötvenes években a kommunista diktatúra bevezette a kettős kezelést: az egyházi levéltárakba a tulajdonos csak a területileg illetékes állami levéltár képviselőjével együtt léphetett be. Ennek egyetlen előnye az volt, hogy több egyházi levéltár alapleltára így készülhetett el. Persze ez sem a hatalom érdeme, hanem a levéltárosok szakmai munkáját dicséri. A hatvanas évek második felében jött el annak az ideje, hogy a levéltáros-társadalom megvalósítsa az egyházi levéltárak ügyének rendezését, ami a történeti kutatást szolgálta, nem politikai megrendelést. Az állam 1969-ben határozatot fogadott el arról, hogy az egyházi levéltárak is váljanak hozzáférhetőbbé, kutathatóvá, az állami szervek fokozatosan kapcsolódjanak bele az egyházi vagyonok kezelésébe, az idegenforgalmi szempontból jelentős intézmények pedig kapjanak állami támogatást. Ezeknek természetesen az Állami Egyházügyi Hivatal ellenőrzése mellett kellett zajlania. Ötven esztendővel ezelőtt ilyen körülmények között alakult meg az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ.

A köszöntők, előadások, visszaemlékezések után került sor a díjak átadására. Mint Varga Lajos püspök, igazgató mondta, azok kapják a kitüntetést, akik az OKGYK vezetésében, illetve hosszú időn át a műtárgyfelmérés nehéz és fáradságos munkájában vettek részt. Elismerésben részesült Farkas Attila, Lovag Zsuzsa, T. Németh Annamária és Kolba Judit.

Végül az Ars Sacra – A liturgikus művészet kézikönyve című kötet bemutatójával zárult a jubileumi rendezvény, a könyvet Terdik Szilveszter művészettörténész ismertette.

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír