CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2019. november 3-án Marton Zsolt váci megyéspüspök Szalmatercsen, majd Ságújfaluban mutatott be szentmisét és a megtérés fontosságára hívta fel a hívek figyelmét.A megyéspüspök Szalmatercsen felszentelte a felújított templomtetőt, illetve az orvosi rendelőt, Ságújfaluban pedig a Szent László Közösségi Házat.
A főpásztor az evangéliumból kiindulva, Zakeus történetén keresztül megtérésre hívta a híveket: „megtérés az, amikor nemcsak elkönyveljük, hogy van Isten, hiszünk benne, tudjuk azt, hogy szeret minket, hanem az, amikor hozzákapcsoljuk az életünket, megengedjük, hogy megérintsen, szíven találjon bennünket, és a mindennapjaink részévé váljon. A megtérés általában egy egyszeri, fontos pillanattal kezdődik. Ez lehet egy szentmise élménye, egy zarándoklat, egy ifjúsági találkozó, de akár úgy is megtörténhet, hogy valaki csendben imádkozik a szobájában, és akkor találkozik a Teremtővel. Ez pedig egy olyan benyomást tesz az illetőre, hogy onnantól kezdve tudatosan, szilárd elhatározással evangéliumi módon szeretne élni” – mondta szentbeszédében Marton Zsolt.
Majd hozzátette: "Nem elegendő egyszer megtérni, hanem az elhatározást mindennap meg kell újítani. Amikor elindul a futó a starttól, nemcsak egy métert tesz meg, majd utána megáll, hanem minden lépésével megújítja azt az első döntését, hogy ő a cél felé akar haladni”. A mi életünk célja az örökkévalóság, a végső boldogság, a Mennyország. Ezt nem könnyű elérni, nem könnyű megtérni, mert az életben nem úgy történnek a dolgok, mint a mesében, hogy megjelenik a jó tündér, egy varázspálcával megérinti az illetőt, és az attól átváltozik. Mindenki egyéni karakterrel rendelkezik, ezt Krisztus nem cseréli ki viszont, ha mi engedjük, ő alakít, formál bennünket – zárta tanítását a püspök.
Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár a ságújfalui közösségi ház átadása során – melynek felújítása a Magyar Falu Program kertében valósulhatott meg - beszédében elmondta: „ a Kormány elhivatott a magyar vidék fejlesztése és fejlődése iránt, ezért hirdette meg 2018-ban a Magyar Falu Programot azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az ötezer lakos alatti kistelepülések népességcsökkenésének megállításához, valamint a falusi életforma vonzóvá tételéhez”.
Mindkét esemény fényképei megtekinthetők a galériában.
Forrás: Nool/Gerhát Karina, Dénes Katalin/katekéta-lelkipásztori munkatárs, a Ságújfalui egyháztanács tagja
Fotó: Nool/Hegedűs Márk, Dénes László
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »