Két lelkigondozó beszámolóját adjuk közre.

November első két napjában az elcsöndesedett ünneplésnek van az ideje: mindenszentek és halottak napjának ünneplése lehetőség a mai embernek arra, hogy a földi Egyház és a mennyei Egyház közötti kapcsolatot egy kicsit átelmélkedhesse, megélhesse. Jólesik e két napon egy kicsit szemlélődő létmódba váltani, ahol nemcsak a külsőségekre, hanem a kapcsolatok lényegére, mélységére is ráállhat a szemünk. A kistarcsai kórházban pár éve már érezzük az igényét annak, hogy a kórházban fekvő beteg embereknek is jól esne egy „gyertyagyújtós hely”, hiszen nekik is nagy vágyuk kimenni a temetőbe szeretteikhez és meggyújtani a mécseseket – írta a kezdeményezésről Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta lelkigondozó. – Erre utaló, látható jelek, amikor a kis asztalokon ott vannak a mécsesek, gyertyák, amit persze nem tudnak meggyújtani az ágyaik mellett. A lelki beszélgetésekben is ilyenkor őszintébben kimondják az érzéseiket.

Ezt a „temetőbe kimenős” vágyat az idei évben, a kórház igazgatóságának engedélyével, sokak örömére sikerült megvalósítani: november 2-án délelőtt, a szokásos szombati szentmisén volt lehetősége egy-egy gyertyát gyújtania mindenkinek, aki szeretett volna élni ezzel a lehetőséggel.

A hét elején az egész kórházban kiplakátolták az ünnepség hírét, a kórházi osztályokra is kihelyeztek egy lapot, melyre a dolgozók is ráírhatták neveiket, hogy az ő elhunytjaikért is imádkozzanak. Mindenszentek napján minden kórterembe bementek, minden beteget személyesen hívtak az ünnepségre; azoknak a betegeknek is, akik ágyhoz kötöttségük miatt nem tudtak lemenni, de szerettek volna gyertyát gyújtani, próbáltak lehetőséget biztosítani. Az ő neveiket is felírták, és a szentmise előtt a közös gyertyagyújtáskor az ő elhunytjaikért is elhelyeztek egy-egy égő gyertyát. Ezáltal lélekben ők is – harminchárom beteg – jelen lehettek. Sokan nemcsak a saját elhunytjaikért kértek imát, hanem a kórház nemrégiben elhunyt dolgozóiért, az ő szeretteikért is, tanúságot téve arról, hogy a kistarcsai kórház a földi és mennyei egyház közötti létra a legtöbb ember szívében.

A szentmisét a szolgálat vezetője, Faragó Artúr atya mutatta be. Szentbeszédében kiemelte: a szentekkel és elhunyt szeretteinkkel egy nagy családot alkotunk. Jó dolog megemlékezni azokról, akik már nincsenek közöttünk, ugyanakkor törekednünk kell szeretetben élni már itt a földön is azokkal, akik körülvesznek minket: családtagokkal, rokonokkal, barátokkal, plébániai közösségünkkel, beteg társainkkal és a munkatársakkal. Fontos lenne, hogy ne a sírnál állva kelljen sajnálkoznunk, hogy már nincs lehetőségünk átölelni egymást, azaz kifejezni szeretetünket a másik ember iránt.

A szentmise végén minden beteg egy csokor krizantémot kapott, hogy szobatársaiknak is vigyenek emlékbe egy kis „temetőillatot”. Artúr atyával, az önkéntesekkel, a dolgozókkal és néhány jobb állapotú beteggel addig imádkoztak a dolgozók elhunytjaiért, amíg az ő mécseseik is csonkig égtek. Az ünnepi szentmise és az imádság után Faragó Artúr a kórteremben lévő betegekhez is elment, ott is többen részesültek a szentségekben. 

Szöveg: Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta lelkigondozók

Forrás és fotó: Kórházlelkész.hu

Magyar Kurír

Váci Egyházmegye