CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye kanonokaiból álló testület, a Székeskáptalan őszi ülésére november 4-én, Borromeo Szent Károly halálának emléknapján került sor.A találkozó szentmisével vette kezdetét a Váci Székesegyház kanonoki kápolnájában. A szentmiseáldozatot, amelyet az elhunyt kanonokokért ajánlottak fel Dr. Kocsis Imre nagyprépost mutatta be paptestvérei koncelebrálásával.
A nagyprépost szentbeszédében a jó pásztor tulajdonságairól beszélt, aki Krisztus Egyházának elkötelezettje, szigorú követelményeket támaszt, ugyanakkor irgalom jellemzi. Beszédében megemlékezett Borromeo Szent Károly olasz bíboros érsekről, aki a Káptalan védőszentje. A bíboros felismerve életfeladatát teljes odaadással szolgálta Istent és embertársait az akkori visszásságok között határozottan és következetesen fellépett annak érdekében, hogy megteremtse és megtartsa a rendet. Kocsis Imre a néhai bíboros életét példaként állította a jelenlévők elé, és kérte paptestvérei bátor odaadását, hogy a rájuk bízottak javát szolgálják.
A szentmisét követően a kanonokok a székesegyház altemplomába mentek elődeik sírjához és imádkoztak ott. Ez után Marton Zsolt váci megyéspüspökkel és Dr. Varga Lajos váci segédpüspökkel találkoztak. A program közös ebéddel ért véget.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »