CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci megyéspüspök 2000 és 2003 között a dányi egyházközség plébániai kormányzókét szolgált, ezért püspökként az elsők között látogatta meg régi közösségét és szentmisét mutatott be a dányi Szent Jakab apostol plébániatemplomban.A megyéspüspök szentbeszédében a személyes élményein keresztül beszélt a hűségről, a mindennapi megtérés fontosságáról és az élő istenkapcsolatról, kiemelve egész Európa megtérésének szükségességét. Elmélkedése során felidézte a dányi éveiből azokat az eseményeket, amelyek rá lelkileg is nagy hatással voltak, amelyekből tanulhatott.
A szentmisét követően szeretetvendégségre került sor, ahol kötetlenül beszélgethettek a hívek főpásztorukkal. „Püspök Atya, ha csak tehette meglátogatott minket, és gyakran meghívást kaptuk későbbi szolgálati helyeire is, ahol személyes beszélgetésre, más egyházközségek megismerésére és a helyi kulturális értékek megismerésére is sor kerülhetett. Dányt, első önálló állomáshelyét, mint „első szerelmét” szokta emlegetni. Reméljük, hogy a későbbikben megmarad a szoros kapcsolat köztünk és gyakori vendég lesz nálunk. További munkájához jó egészséget és Isten áldását kérjük” – nyilatkozta Dóczi Sándor, az egyháztanács világi elnöke.
Fotó: Tóthné Szabó Katalin
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »