CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Ferenc pápa két éve hirdette meg a szegények világnapját Krisztus király vasárnapját megelőző vasárnapra, amely Magyarországon minden évben közel esik Árpádházi Szent Erzsébet ünnepnapjához. A Váci Egyházmegyei Karitász, hivatásos és önkéntes munkatárasai mindkét ünnepről megemlékezni gyűltek össze a váci székesegyházba november 16-án, hogy hálaadó szentmise keretében adjanak hálát a Jóistennek hivatásukért és kérjék Szent Erzsébet - a Karitász védőszentjének - közbenjárását további munkájukra. A szentmiseáldozatot Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be paptestvéreivel.Szent Lukács „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak” gondolatát aranyszabálynak nevezte a váci megyéspüspök, aki szentbeszéde elején az igazi szeretet – caritas – evangéliumi jelentéséről elmélkedett. Azért teszünk valakivel jót, mert el akarjuk vezetni az örökéletbe. Az igazi szeretetnek nem az érzelmi része a legfontosabb. Hogyan tudnánk akkor azt szeretni, aki rossz? Az igazi szeretet az isteni szeretetnek egy része, Isten ajándéka, hogy pozitív érzelemmel tudjunk, akár ellenségeinkhez is fordulni, azzal a gondolattal: „megteszem azt a jót, melyet Isten tenne azzal az embertársammal” – ez az evangéliumi jó. „Az igazi caritas nem szubjektív, Isten abszolút terve alapján működik, ahhoz, hogy megtudjuk, mit is kell egy adott helyzetben tennünk, élő kapcsolatot kell Vele ápolnunk és sokat kell imádkoznunk” – mondta a főpásztor.
Majd egy szenvedélybeteg hajléktalan nyolc évig tartó gyógyulásának történetén át, világított rá a szeretet megengedő-megszorító játékára, amely nagyon nagy odafigyeléssel megtanulható, megtapasztalható. A jócselekedeteinkhez elengedhetetlen az odafigyelés és Isten szándékának megértése. Szentbeszéde végén Szent Erzsébet személyét hozta fel példának a megyéspüspök, aki megértette az isteni tervet és végtelen nagyvonalúsággal közvetítette azt – a Teremtő Isten az Ő példáján keresztül mutatta meg szeretetét.
A homíliát követően Marton Zsolt megáldotta az „Erzsébet kenyeret”, az életadó szeretet szimbólumát, majd a Karitász pártfogoltjainak átadta, azzal a gondolattal: „Isten azt akarja, minden embernek legyen boldog élete”.
A szentmise végén Fieszl Csaba a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója mondott köszönetet munkatársainak, azért, a sokszor lelkileg is megterhelő munkáért, amit végeznek, majd méltatta azokat az önkénteseket, akik kiemelkedően végezték a karitatív munkájukat az idei évben. A díjakat a megyéspüspökkel adta át. Szent Erzsébet díjban részesült: Menyhért Jánosné (Borsosberény); Lozsán Mihályné (Szécsény); Battyányi Józsefné (Újszász). Emléklapot kapott két Karitász csoport alapító tagja: Bátorfi Józsefné (Göd) és Horváth Ferencné (Veresegyház).
A szertartást követően a templom előcsarnokában szeretetvendégséggel záródott az ünnepség.
„Élelmiszeradománnyal, tűzifával, ruhával, bútorral, ha kell, vetőmaggal segítünk. Gyerekeknek szemüveget intézünk, ha szükséges. Részt vettünk a pelenka programban, a Zöldellő kertek elnevezésű programban, segítjük a helyi óvodát. Bárki megkeres minket, igyekszünk segíteni, bár igen kevesen vagyunk, négyen. Rákos betegként is ez a feladat, ezek a jó cselekedetek adnak erőt számomra és a Jóisten szeretete. Megértem az elesetteket és igyekszem segíteni rajtuk. Sokszor a legnagyobb segítség nem is az anyagi támogatásban van, hanem a látogatásokban és a beszélgetésekben” – mondta Menyhért Jánosné, Judit a Borsosberényi Karitászcsoport vezetője, akit évekkel ezelőtt a község plébániai kormányzója, Cserey András atya egy farsangi jelmezbálon kért fel csoportvezetőnek, akkor Judit Ursula nővérnek (Dr. Bubó) öltözött. Életvidámsága, istenszeretete - betegsége ellenére is - tükröződik arcán.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »