CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Vers és dallam a rockzenében” címmel szerveztek zenés estet a váci Credo házban, melynek keretében öt zenész: Bottka László villamosmérnök, Kipke Tamás újságíró, Kárpáti Attila spanyol-angol szakos középiskolai tanár, Szikora József újságíró és Pintér Béla informatikus mérnök – a Kistemplomos Lovagok Zenekara - adott egész estés koncertet, Varga László, a váci székesegyház karnagyának közreműködésével, aki verseket szavalt.Az est címe is magáért beszél, hogyan jelenik meg a zenében, a versben a ritmus és ugyanazon témákat hogyan dolgozták fel költőink és rockzenészeink. Terítékre kerültek a különböző hangulatok, bolygók és más égitestek, a szerelem, az elvágyódás, az öröm, a szomorúság, az utazás-közlekedés, a magyarság, istenszeretet, hit és a történelem által inspirált művek. Az előadók párhuzamot vontak a zenei és költői kifejezésmódok között. A dalok és versek elhangzását élménybeszámolók és gondolatébresztő magyarázatok színesítették.
Összefoglalni az est mondanivalóját, talán úgy lehetne a legrövidebben, hogy a zene és a költészet a legalapvetőbb emberi érzéseket fejezi ki emelkedett formában, és ha mindezt egymás megajándékozásának szándékával tesszük, az összetartozás és a szeretet kifejezését is jelenti. Ezt érezhettük november 21-én a koncert alatt és után. A dal, a zene és a szöveg szimbiózisa; az, hogy melyik a fontosabb, megoszlanak a vélemények, de nem is ez a lényeg, hanem az, amit kifejezünk vele.
***
A zenekar története a 90-es évek közepén kezdődött - ezt eleveníti fel Szikora József: A városmajori egyházközség hívei nemcsak a liturgikus eseményekre jöttek össze, hanem más rendezvényeken is találkoztak egymással. Én is ennek a közösségnek voltam, és vagyok mind a mai napig a tagja... Bővebben
Bölönyi Gabriella
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »