CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Pappá szentelésének 60. évfordulóját ünnepelte Dr. Szegedi László atya, tápiósülyi plébános, november 30-án. A gyémántmisén az ünnepelttel Marton Zsolt váci megyéspüspök, Varga Lajos váci segédpüspök, több paptestvér, Czerván György térségi képviselő, Horinka László polgármester, a képviselő-testület tagjai, Sülysáp város és a környező települések lakosai vettek részt.A szentmise előtt az ünnepeltet méltatták és kedves szavakkal ünnepelték. Elsőként Szabó László köszöntötte a jubiláló atyát az egyházközség és a jelenlévők nevében, majd László atya életének főbb állomásait ismertette. Ezt Pajor András, a Kassai téri Szentlélek-templom plébánosa üdvözletének felolvasása követte, amit előbb Horinka László sülysápi polgármester, majd Czerván György térségi képviselő úr beszéde követett, aki egyben felolvasta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár levelét is. A köszöntőket Dr. Katona István nyugalmazott egri segédpüspök levelének felolvasása és Marton Zsolt megyéspüspök személyes hangvételű szavai zárták.
A homíliájában az ünnepelt egy rá nagy hatást gyakorló gyermekről beszélt, akiben meglátta Jézus Krisztust. Majd elmesélte pappá szentelését és papi életének két legfontosabb kegyelmét: Isten Fiának tevékenysége végtelenül értékes az Eucharisztiában, Jézus az átváltoztatást végző pappal azonosul és belé testesül: „Krisztus nekem elsősorban nem barát, testvér, hanem megtestesült Isten, a bűnbe esett világ Megváltója, aki engem meghívott szolgálati és királyi papjának, társának, barátjának, testvérének a szent Egyházban, jegyesének a világ megváltásában. Jelmondatom: Hűséges az Isten (1Kor 10,13) papszentelésemkor azt jelentette, hogy pappá szenteltek állami tilalom ellenére. Ma azt jelenti, hogy egész életem minden eseményében belém testesült, azonosult velem, szolgál engem, hogy szolgálhassam Őt” - fogalmazott a gyémántmisés atya.
A szentbeszéd második felében László atya egy másik tapasztalásáról, az Isten országáról beszélt: „a megtestesült Isten megélte a tökéletes szeretetet ebben a bűnbe esett világban és az élet kérdéseiben is. Igaz nem írta elő kötelezően Isten országának törvényeit, de azt komolyan veszi, hogy képességeink szerint törekedjünk rá” – buzdította a jelenlévőket Szegedi László.
A szentmise a Te Deummal, gyémántmisés áldásokkal zárult, majd a plébániaépületben vártak mindenkit szeretetvendégségre.
***
Dr. Szegedi Lászlót 1959. november 30-án szentelték fel, titokban azután, hogy hatvankettő másik papnövendékkel együtt, szentelés előtt kitették őket a szemináriumból, miután megtagadták a békegyűléseken való részvételt. A szentelésre Budapesten, a Kassai téri Szentlélek-templomban került sor, papi jelmondata pedig „Hűséges az Isten” (1Kor 10,13) lett.
Papi szolgálatának állomáshelyei Izsák, Tápiószele, Tápiószecső, Cserhátszentiván voltak, majd 1973-tól napjainkig Sülysáp plébánosa. Papi hivatásában, munkájában az Isten országának gondolata, a közösségépítés, az ifjúságpasztoráció és a munkatársnevelés lettek a fő motívumok, melyek mindenkor az Oltáriszentség és a Szűzanya mély tiszteletéből táplálkoztak. Dr. Szegedi László atya több teológiai témájú könyvet, hittankönyv-sorozatot írt, tanított a váci főiskolán, emellett a Váci Egyházmegye ifjúsági referenseként szolgálta az egyházmegye ifjúságát, az 1987-ben megszületett Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösségben kibontakozott karizmák által.
***
A nagy érdeklődésre való tekintettel a szentmisét kivetítették a plébánia nagytermében, illetve a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség Facebook oldalán élőben is közvetítették, amely utólag is megtekinthető:
https://www.facebook.com/tapiomente/videos/2723398567725003/
A teljes prédikáció, és további köszöntések az egyházközség külön kiadású lapjában megtekinthető a következő linken:
http://tapiosuly.hu/2019/kisboldogasszony-figyel-o-gyemantmises-unnepi-kiadas/
Forrás: Dinnyés Patrik
Kép: Szentgyörgyváry Szilveszter
Váci Egyházmegye
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 26. csütörtök
Edina
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak....
Összes program »