CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola minden év adventi időszakában hagyományosan megszervezi tanárainak és hallgatóinak az Adventi Lelki Napot. Az idén Kismaroson a Ciszterci Nővérek Monostorában jöttek össze a leli feltöltődésre december 2-án.A program Bálint Sándor Hagyományőrző Kör és Műhely előadásával vette kezdetét, akik karácsonyi kántálót és egy dunántúli úgynevezett „bölcsőskét” adtak elő. Libor Józsefné dr. rektor asszony köszöntőjét követően Marton Zsolt megyéspüspök elmélkedett a karácsonyi várakozásról és a fény lényegéről a keresztény ember karácsonyi készületéről. „A várakozásunk tevékeny kell, hogy legyen! Annak reményében és tükrében végezzük mindennapi teendőinket, hogy Isten beteljesíti a világot, mert második eljövetele bármikor bekövetkezhet. A fény kijuttat minket a sötétségből, és irányt mutat nekünk”- mondta és személyes élményein, emlékein keresztül ébresztett gondolatokat a hallgatóságban a Karácsony várás lényegéről.
Hodosi Vivien, a Hallgatói Önkormányzat elnökének tolmácsolásában Ady Endre: Kis, karácsonyi ének című verse hangzott el, majd a főiskola óvodapedagógus hallgatókból álló kórusa énekelt. Végezetül minden jelenlévő bekapcsolódott a Jubilate Deo kánonba.
Orgonán közreműködött: Dr. Bednarik Anasztázia, vezényelt: Heverdle Péterné dr. Köncse Kriszta Réka.
A minden részében szívet melengető műsort követően a ciszterci nővérekkel együtt mindenki közös szentmisén vett részt. A nővérek által készített ebéd után lehetőség nyílt a helyben készült termékek megtekintésére, megvásárlására.
Minden résztvevő ezúton is köszönetét fejezi ki a vendéglátó Ciszterci Nővéreknek!
Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Fotó: Nagy Sándor
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »