» HÍREINK »
A lelkigyakorlatot Kovács György atya tartotta és Lukács András plébános atya szervezte, aki betegsége miatt csak lélekben vett részt az eseményen. Az alábbiakban Molnár János írását olvashatják.
Az adventi készületben sok minden szóba kerül világunk vásári forgatagában. Vajon gondolunk-e arra, hogy ezt a készületet egységben (családban és a családok képezte közösségekben) éljük meg. Mert az képezi igazi alapját a nagy ünnepre történő megérkezésünknek.
A 84. Zsoltár, amely a zsidóság babiloni fogsága után íródott, advent fő üzenetét, az Úrra várást állítja elénk azzal, hogy az Úr megkegyelmez országának abban az időben, és most is. Látható, hogy a történelem ismétli önmagát. Csak az emberek és a fogsági formák cserélődtek mára. Feltehető a kérdés: Ma miben áll a mi fogságunk lényege? Nem lépett-e Babilon helyébe az önzés és a nihilizmus?
Ismerjük hát meg történelmünket, s vegyük komolyan hitünket, mert egyedül ez a túlélésünk záloga. Észre kell vennünk, hogy az arcok, a nevek és az események között Isten arca bontakozik ki, ismét beleszületve mindennapi életünkbe. Ha mindezt észrevesszük és feléje irányítjuk életünk folyását, akkor a mi sorsunk is jobbra fordul, ugyanúgy, mint a Zsoltárban szereplő Jákobé. Hinnünk kell abban, még a meglepő dolgok esetében is, hogy Isten meg tudja fordítani a mi életünket is, mert neki ehhez hatalma van. Ezért kell megtalálnunk a békét szívünkben, a családunkban és az emberi közösségek minden szintjén.
Igaz az is, hogy korunk embere egyre inkább kiiktatja életéből az Istent, mintegy sarokba állítva Őt. Utána pedig rácsodálkozik, majd számon kéri Tőle sorsának sanyarúbb voltát. Jegyezzük meg jól: Isten soha meg nem szűnik. Nem lehet Őt rács mögé zárni, mert valójában bűneink miatt mi vagyunk a rács mögött (fogságban).
Isten nem hagy el minket, ám mi oly sokszor nem vagyunk hajlandók tudomást venni Róla. Tudatosodjék bennünk tanúságként az, hogy az Isten végtelenül irgalmas. Forduljuk hozzá őszintén, hogy áldott földként tudjunk tekinteni településünkre és a másik ember arcából is felvillanjon szemünk előtt az isteni arc.
A választott nép örül a szabadulásnak. A szétdúlt országuk a lerombolt Jeruzsálem, a hitükhöz történő visszatalálás után, Isten segítségével megújul. Már régen szabadok, ám Istent, mint Szabadító Istent éltetik népük tudatában. Szabadítónak, mert ezzel is azt akarják elérni, hogy a múltat könnyen felejtő emberi voltuk (voltunk) ellenére se felejtsék fogságbeli hányatott sorsukat. A múlt ismerete legyen segítségükre (nekünk ma a mi múltunk) a köztük (ma köztünk is) jelen lévő Isten akaratának befogadására.
Vajon a mi szívünk ma és itt hazánkban képes-e befogadni az isteni akaratot? Mert ha nem, akkor látható módon felüti fejét a harag, az emberiesség hiánya, a széthúzás, mely minden szinten, a látszat épülés mellett hatalmas rombolást végez.
A karácsonyra történő adventi készület a szabadulás útja. Mi is mondhatjuk a zsoltárossal, „építsd ujjá országunkat Uram!” Törekednünk kell arra, hogy Isten visszhangjai legyünk vajúdó világunkban. Egyre jobban váljunk a béke eszközeivé is, ami a krisztusi békét tükrözi, azt, ami a ne félj tőlem, mert én nem bántalak téged érzését ébreszti szunnyadó környezetünkben. Tegyük fel magunknak a kérdést: Van-e bátorságunk a béke útján járni? Van-e bátorságunk szembe nézni a csalódásokkal, amiket elszenvedtünk, vagy másoknak okoztunk? Mit teszünk, amikor csalódást okoztunk, vagy épp nekünk okoztak? Fontos, hogy ne engedjük meg, hogy ezekből harag származzék, mert a harag építés helyett, csak rombolni tud!
Uram, szeretném, ha újjá építenél engem kapcsolataimban, közösségeinkben. Hiszem, hogy Te ezt meg tudod tenni, mivel irgalmad határtalan, mely bennünk talajt fogva léphetünk az igazi kiengesztelődés útjára. Biztosak vagyunk abban, hogy Te nem kétségbeesésre, hanem újjáépítéssel bíztál meg bennünket. Újjáépítéssel úgy, hogy mindennap keressük az erre irányuló és szereteten alapuló lehetőségeket, ami új életet ad egyénnek és társadalomnak egyaránt.
Nem az volt a célom, hogy megmondjam nektek, hogyan kell készülni karácsonyra, hanem az, hogy együtt keressük a megoldásokat életünk problémáira mondta a harmadik napon György atya. Ismét a 84. Zsoltár szolgált vezérfonalul, mely szerint az irgalom, az Istenhez való hűség kéz a kézben jár, megadva általa világunk számára az igazi békét.
Nemzeti tragédia volt Izrael népének a megosztottság és a szétszórattatás. A tragédia azonban akkor lezárult, amikor belátták, hogy mindannyian Jákob fiai (hasonlóság kedvéért megjegyzem, mi Isten fiai vagyunk, még akkor is, ha fogságban tartjuk ezt a tudatot) és az egység útjára léptek. Sokszor elhangzik a választott nép szájából az a kérés: „építsd újjá országodat Uram!” Hát nem hangozhatna-e el korunk emberének szájából, természetesen a miénkből is, ugyanez a kérés, még 2600 év távlatából is? Ugye mennyi csalódás kíséri életünk mindennapjait. És még mindig nem látjuk be, hogy a bajok abból származnak, hogy elzárjuk Isten irgalmának felénk irányuló csatornáit. Szívünk ki van téve a szomorúságnak, ám azt nem a vigasztaló Isten küldi. Ő mindig békét hirdet az embereknek, melyet oly sokszor visszautasítunk. Isten gyermekei nem csak arra vannak hívva, hogy a rosszat kerüljék, hanem arra is, hogy minden élethelyzetben keressék az Istenhez vezető utat. Ehhez mindig szükség van a belső békére, melyben Istennel tudunk találkozni és meg akarjuk Isten szavát hallani.
Gyakoroljuk hát az irgalmat, hűséggel az igazságot, hogy ellen tudjunk állni a ránk zúduló kísértéseknek, melyből az indulatmentes és igazi élet születik meg a bennünket körülvevő békétlenség idején is. Csak így közeledhetünk igazán emelt fővel a betlehemi jászolhoz és hitelesen kívánhatjuk a Kegyelmekben gazdag Karácsonyt!
Fotó: Kristók János
Váci Egyházmegye
2024. április 18. csütörtök
Andrea és Ilma
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan...