CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye Cigánypasztorációs Központjába, a szátoki Ceferino Házba látogatott Marton Zsolt váci megyéspüspök január 7-én. A látogatáson jelen voltak a cigánypasztorációs munkatársak, önkéntesek, különböző gyermekcsoportok vezetői, a helyi baba-mama klub vezetője és a Szátoki Roma Önkormányzat vezetője.Az Egyházmegyében Dúl Géza plébános atya vezetésével, több mint 12 éve működik a Ceferino Ház, a cigánypasztorációs iroda, melynek központja 2016 óta található Szátokon. Az egyház az egykori kocsma romos épületét vásárolta meg, és adományokból alakította ki a közösségi házat, ahol különböző alkalmakra jönnek össze romák és nem romák. Az iskolai tanév során a helybéli és környéki gyermekeknek lehetőségük van délutánonként a Házban tanulni, táncfoglalkozáson és gitároktatáson részt venni, illetve az épületben pingpongasztal, az udvaron focipálya ad teret a közös játékra, sportolásra.
A megyéspüspökkel való találkozás lehetőség volt a kölcsönös bemutatkozásra, egymás mélyebb megismerésére, az élettörténeteket hallgatva, tanúságtételnek is beillettek a megnyílt szívű emberek vallomásai. A szakmai eszmecsere a helyiek tevékenységéről adott képet. Rávilágítottak az egyházmegyei cigánypasztoráció fontosságára, amely túlmutat a Váci Egyházmegye határain, hiszen országos programok szervezésen is részt vállalnak.
A főpásztor örömét és köszönetét fejezte ki a Ceferino-Ház dolgozóinak áldozatkész munkájukért, és elmondta, hogy munkatársainak tekinti a cigánypasztoráció területén dolgozókat. Elismeréssel szólt munkájuk küzdelmeiről és Isten áldását kérte hűségükhöz és kitartásukhoz. A vendéglátók Marton Zsoltnak egy saját készítésű horgolt terítőt, egy roma nyelvű imádságot tartalmazó imalapot és roma nyelvű Újszövetséget ajándékoztak.
***
A cigánypasztoráció legfontosabb eleme az evangelizáció, a hit terjesztése, a vallásos lelki élet elmélyítése, megerősítése. Ezt a célt szolgálják a cigány nyelvű misék és más közösségi imaalkalmak, a romák számára szervezett zarándokutak, cigánybúcsúk.
A lelki élet elmélyítése mellett a cigánypasztoráció különféle módon vállal részt tevőlegesen a cigányság hátrányos helyzetű csoportjainak társadalmi felzárkóztatásában, egzisztenciális helyzetük javításában. Karitatív adomány-osztásra, gyermek- és felnőtt oktatási programokra, átképzésekre, munkahelyteremtésre, idősek és betegek szociális gondozására és még más egyéb közösségi és intézményi ellátási formákra gondolhatunk elsősorban. A hagyományos cigány kultúra elemeinek ápolása, a roma identitás erősítése szintén fontos eleme a pasztorációs tevékenységnek. Ilyenek az anyanyelvi szakkörök, tanfolyamok; a cigány hagyományőrző együttesek, kézműves műhelyek működtetése. Ezek a kulturális csoportok, kisközösségek sokszor a templomi szertartásokban is szerephez jutnak. A cigányok és nem cigányok számára szervezett közös események alkalmat adnak a két közösség számára egymás közelebbi megismerésére, így az egymással szemben táplált előítéletek lebontására, enyhítésére.
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Kép: Ceferino Ház
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »