CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel.” (ApCsel 27.19)A váci ökumenikus imanyolcad első imaestjének a váci Evangélikus templom adott otthont január 19-én. Az imaórán a város evangélikus, református, baptista, görög-, és római katolikus egyház képviselői, hívei vettek részt. Jelen volt Csuka Tamás protestáns tábori püspök, Dr. Borsi Attila János református lelkész, Meláth Attila baptista lelkész, Paszternák Tamás püspöki titkár, Dr. Csáki Tibor és Rolik Róbert esperes plébános atyák és Detre János evangélikus lelkész-esperes, igét hirdetett Marton Zsolt váci megyéspüspök.
Detre János az istentisztelet elején köszöntötte az egybegyűlteket, és emlékeztetett arra, hogy az elkövetkező egy hét az összetartozásról szól, Krisztus egyesítő erejéről. „Sokkal több köt össze bennünket, mint ami elválaszt”- hangsúlyozta. Majd párhuzamot vont a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus és az Úrvacsora éve között.
Marton Zsolt igehirdetésében személyes élményein keresztül beszélt a felekezetek közötti összefonódásról, testvéri kapcsolatról, majd megemlékezett az ökumenikus imahét történeti kialakulásáról. Az Apostolok Cselekedeteinek 27. fejezetéből elhangzott rész - a vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel - kapcsán rávilágított a saját életünket terhelő felesleges dolgokra és az életünk nehézségei által megtanulható mérlegelésre.
A megyéspüspök a következő kérdéseket fogalmazta meg: mi a fontos az életünkben, fontosak-e eszközeink, kiben bízhatunk? A választ pedig Isten fontosságában találjuk meg. Az életet utazásnak nevezte, amelyben meg kell keresnünk azokat a jelentőséggel bíró dolgokat, amelyeket magunkkal viszünk az úton, de arra is emlékeztetett, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor mindent el kell hagynunk, kivéve az Istent. Erre világít rá a Szentírásban a viharba került hajósok története. „A mi hajónk az egyház, amelyben együtt utazunk, tanuljuk meg egymást szeretni és keressük meg az igazi értékeket. Isten minden helyzetben, a legreménytelenebben is biztonságot ad. Adjon nekünk ez reményt, hitet és bizalmat”- zárta szavait a szónok.
Az imádságokban és a felolvasásokban minden jelenlévő egyházi vezető közreműködött. Az imaóra végén a templomi gyülekezet kórusa énekelt Verebélyi Ákos karnagy vezetésével, majd elhangzott Túrmezei Erzsébet: „Hit által” című verse. A hívekre az áldást Marton Zsolt megyéspüspök adta.
A meghitt együttlét szeretetvendégséggel ért véget.
A következő váci imaalkalmak itt érhetők el.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.
A Váci Egyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából szeptember 19-én nagyszabású családi és ifjúsági napot tartanak Vácon. A rendezvény fénypontja az Együtt építjük! című, tizenöt képből álló történelmi misztériumjáték lesz, amelyet plébániai közösségek és csoportok adnak elő a székesegyház előtti színpadon. A darab írójával és rendezőjével, Meskó Zsolttal beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.
A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár ötrészes előadás-sorozattal emlékezett meg történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről. A "Mohács 500" című Könyvtári Esték nemcsak a korszak általános történeti kérdéseit tekintették át, hanem külön figyelmet fordítottak a Váci Egyházmegye múltjával és szerepével való kapcsolódásokra is.
Salgótarján ad otthont a következő Kornéliusz kurzusnak, amely a krisztusi közösség megélésébe és építésébe vezeti be a résztvevőket. A programot az Élő Víz Evangelizációs Iskolaközösség szervezi a helyi Jézus Szíve kisközösséggel együttműködésben. 2026. augusztus 31. hétfő
Bella és Erika
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a...
Összes program »