CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Dunakeszi Szent Imre Egyházközség tagjai útra keltek Kecskés Attila atya vezetésével, hogy elzarándokoljanak Szent Margit sírjához január 18-án, Szent Margit “égi születésnapjának” ünnepén, halálának 750. évfordulóján. Az alábbiakban Sarkadi Nagy Emese zarándok összefoglalóját olvashatják.Dunakesziről vonattal indult népes csapatunk Budapestre. Mindez még kevés feltűnést keltett, de a Nyugati pályaudvartól a körúton át a Margit szigetig nem egy ember állt meg, és nézett a zarándokcsoport után, amint az egyházközség zászlója alatt vonultak. A sziget bejáratánál előkerültek a rózsafüzérek és a domonkos kolostor romjaiig elimádkoztuk öt tizedet, amelyet a közösség tagjaiért és a nemzetért ajánlottunk fel, a szent királylány közbenjárását is kérve. Többen utánunk fordultak és volt, aki velünk együtt imádkozott egy szakaszon.
Árpádházi Szent Margit sírjánál Kecskés Attila atya vezette imádságra és rövid elmélkedésre, éneklésre került sor. Majd közösen elfogyasztottuk elemózsiánkat és átadtuk magunkat a hely hangulatának, belegondolva az elmélkedésben elhangzottakba. Ezek között a falak között döbbentette meg Margit hitével, törékeny lényének erejével, hűségével és áldozatvállalásával nemcsak családját, de rendtársait is. Bár ellenállt apja házassági terveinek, aki kétszer is szerette volna őt férjhez adni - komoly diplomáciai, politikai előnyöket remélve ettől Magyarország számára; hamar kiderült, hogy Margit döntésének, kitartásának lényegesen több hozadéka volt. Olyan példaképül szolgál számunkra, aki kicsit és nagyot, időset és fiatalt egyaránt megérint, a Krisztus iránti szeretetre tanít, hitében erősít évszázadok múltán is!
Fotók: Medve Gábor
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »