» HÍREINK »
Az egyházmegye egyetlen Gyertyaszentelő Boldogasszonynak szentelt templomában Marti József plébániai kormányzó köszöntötte a váci megyéspüspököt, valamint a helybéli és a környékről érkezett híveket. Elmondta, hogy a templom oltárképe a nagyszombati kegyképnek a másolata, és kiemelte, hogy a megáldott gyertyák, arra emlékeztetnek bennünket, hogy valamennyiünknek krisztushordozóvá kell válnunk. Bevezetőjét követően a főpásztor a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a találkozás ünnepének nevezte és hangsúlyozta, hogy kis szigetként kapcsolódik a karácsonyi ünnepkörhöz, majd megáldotta az Urat jelképező gyertyákat.
A megyéspüspök homíliájában felidézte az ószövetségi törvény előírását, mely szerint, minden újszülött gyermeket be kell mutatni a templomban, és a Mindenhatónak kell ajándékozni. A zsidó nép ezt hálából tette, mert megmenekült Egyiptomból, és az utolsó csapás (az elsőszülöttek halála) nem sújtotta az ő gyermekeiket. Ez az ajándékozás szimbolikus volt: minden gyermeket meg lehetett váltani áldozati állattal. József és Mária megtartotta a törvényt és elmentek bemutatni gyermeküket a templomba, ahol két szentéletű öreggel találkoztak Simeonnal és Annával, akik tudták ki a gyermek és nyilvánosan kifejezték örömüket. A Megváltóval való találkozás Simeon életének az értelme volt, addig nem akart meghalni míg nem találkozik a Megváltóval. A két öreg találkozott az Istennel, a fénnyel, a világossággal, aki karácsonykor „gyulladt föl” a világtörténelemben. Megláthatták az értünk emberré lett, megtestesült Istent, azt a Fényt, aki értelmet ad az életünknek, ezért tartozik ez az ünnep a karácsonyhoz – emlékeztetett a püspök.
Az ünnep régi, szép magyar neve: Gyertyaszentelő Boldogasszony, helyén eredetileg pogány, római ünnep állt: Mars hadisten édesanyját ünnepelték. Égő fáklyákkal járták a várost és dicsőítettek egy általuk kitalált, nem létező személyt. Egyházunk ősi pedagógiája és bölcsessége, hogy úgy nevel egy pogány népet a krisztusi hitre, hogy a pogány kultuszok helyébe keresztény ünnepeket ültet. Ezt teszi most is, amikor a fáklya helyett gyertyát ad a kezünkbe, ami az igazi Fényt, Jézust jelképezi. A gyertya Jézus személyét jelképezi: a viasz az emberségét, ami értünk elégett, a kanóc az emberi lelkét, a láng az istenségét. „Ahogy a Szűzanya a karjában tartotta a kis Jézust, mi azzal a szeretettel visszük a templom körül a gyertyalángot, majd elfújjuk és hazavisszük. Azt a fényt, amit a gyertya jelképez, nem szabad kioltanunk a szívünkben. Világítanunk kell vele otthonunkban, munkahelyünkön, a betegek ágya mellett. Jézus azért jött közénk, hogy meggyújtsa bennünk az Ő szeretetének fényét. Ezt a szeretetet, fényt vigyük magunkkal és adjuk tovább embertársainknak. Így, mi is igazi gyertyák leszünk, amelyek - Márai Sándor szavaival -, talán csonkig égnek, de a fényük hazatalál az örök világosság országába”- gondolattal zárta szentbeszédét a megyéspüspök.
A liturgia szentségi körmenettel ért véget, melyben a település híveiért, családjaikért és lakóhelyükért imádkoztak az egybegyültek és kérték a Szentségi Jézus segítségét mindennapjaikra.
Fotó: Palotás Fényműhely
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
2024. április 23. kedd
Béla
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még...