CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2020 önkéntest várnak a szervezők Európa legnagyobb passiójátékának előadásához, 2020. április 4-ére az Arénába. A rendezvény a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos előkészítő eseménye. Az előadás fővédnöke: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.Az európai keresztény közösségi kultúra egyik alapköve volt a minden településen a helyi közösség által húsvétkor előadott passiójáték. Jézus élete, a keresztény Európa történeti alapja. Megkerülhetetlen része Európa közös kultúr- és szellemtörténetének is.
Az öreg kontinens ma ismert színjátszása ebből nőtte ki magát. 1945-ig szinte minden magyar templomi közösségnek önálló színjátszó társulata volt, amely előadta a Passiót.
A közösségi színjátékok, kiemelten a passiójátékok, egy-egy település életében fontos közösségépítő szerepet töltöttek be. A hitélet mellett az adott település társadalmi életének is kiemelkedő eseményei voltak.
2020. április 4-én, Európa legnagyobb passiójátékának ad otthont a Papp László Budapest Sportaréna. A 30 x 80 méteres küzdőtér színpaddá alakul, ahol Jézus életének utolsó napjait, óráit a 2020 jelmezes közreműködő segítségével adják elő.
A misztériumjáték egyrészt a ferences szerzetesi iskolák passiójátékának hagyományára épül, amely megteremtette például a legendás Csíksomlyói Passiót is. Másrészt főszereplője által egy teljesen mai történet, amely arra keresi a választ, hogy 2020-ban mit jelent vagy jelentenek-e valamit Jézus tanításai, szenvedéstörténete. Mit kezd az ember a megváltással, a bűnbocsánattal, a keresztáldozattal? Mindenkinek megvan a keresztje – hangzik el gyakran ez a mondat. De mit jelent valójában az, hogy saját kereszt? Miért, kiért tartjuk a vállunkon? Kivel azonosítjuk önmagunkat a Passióban: Jézussal, Pilátussal, Júdással, Péterrel, a római katonával, a Barabást kiáltó tömeg tagjaival? Kérdések sokasága ezek, amelyek felmerülnek minden húsvétkor, minden keresztutat járóban.
A Passió 2020 különleges lehetőséget kínál a közös együttlétre, a közös gondolkodásra, a válaszok megtalálására.
A különböző passiójátékok szokásainak egyik legerősebb vonulata volt az, amit a ferences szerzetesek is magukénak tekintettek. A szenvedéstörténetet a kor emberének szemszögén keresztül mutatták be. Ezt valósítják meg a Passió 2020-ban is. Így nem egy távoli, kosztümös drámát látnak a nézők, hanem egy olyan történetet, amely róluk is szól, életük kérdéseit, Istenhez, embertársaikhoz való viszonyukat tárgyalja.
A Passió 2020 két évvel ezelőtt, a pasaréti Páduai Szent Antal templom színjátszó köréből indult útjára. 2018-ban, majd 2019-ben közel száz szereplővel mutatták be a templom önkéntes színjátszói a történetet.
Tavaly az előadás sikerére tekintettel már négy előadást tartottak, ahol közel 2.500 ember látta a Passiót. Az egyik nézőben született meg a gondolat, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében, az Arénában kellene előadni 2020 önkéntes részvételével Jézus szenvedéstörténetét. A Passió 2020 a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos előkészítő eseménye. Az előadás fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Február 26-ig várják az önkéntes szereplők jelentkezését a passio2020.hu weboldalon. A darabban való részvételhez nem szükséges előzetes színházi, színjátszó tapasztalat. Amire azonban minden jelentkezőnek szüksége van, az az előadás, annak témája iránti elköteleződés és a szándék, hogy ebben a nagy színjátszó közösségben megélje a közös játék örömét. A szervezők örömmel fogadják, ha a jelentkező férfiak szakáll növesztését vállalják. A fellépők számára korhű jelmezeket és a próbák napjain étkezést is biztosítanak. Családokat, baráti társaságokat, imacsoportokat és plébániai közösségeket is szeretettel várnak a szervezők. A jelentkezés alsó korhatára 12 év. Középiskolásoknak a próbákon és az előadáson való részvételt önkéntes közösségi szolgálatként igazolható.
Az előadások a virágvasárnapot megelőző szombaton, azaz április 4-én, 15 és 19 órakor kezdődnek. Jegyet 2020 forintos áron a jegy.hu oldalon vásárolhatnak.
NEK Titkárság
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »