CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci megyéspüspök szentmiseáldozatot mutatott be február 26-án, hamvazószerdán a váci székesegyházban és megnyitotta a bűnbánat negyven napos időszakát. A szentmise elején a főpásztor emlékeztetett az adventben megkezdett szent utazásra, amely az egyházi év egészét szimbolizálja, s itt a nagyböjt kezdetén elindulunk a főpályaudvar felé, amely krisztushitünk legnagyobb ünnepét a Húsvétot jelképezi.A váci megyéspüspök szentbeszédében Radó Polikárp teológiai doktor gondolata nyomán, a nagyböjtöt egy általános kollektív lelkigyakorlatnak nevezte, amely a készületnek, a bűnbánatnak és az önmegtagadásnak az ideje. Majd arra a megtérésre emlékeztetett, amelyben visszatérünk Istenhez. „ A böjt Isten elé lépés, a hozzá való megtérés. Nem elég pusztán külső cselekedeteinkben böjtölni, bűnbánó lelkület is kell hozzá, ekkor lesz a böjtünk hiteles és kedves” – mondta.
Majd külön beszélt a nagyböjt három pilléréről a jótékonykodásról, imádkozásról és magáról a böjtről. Jézus önmaga hirdette ki az új törvényt (az újszövetség beteljesítette az ószövetséget), amelyben nem a külső cselekedet az elsődleges, ahogy az az ószövetségben jelenvaló volt, hanem az ember belső indíttatása, szándéka, gondolata, amellyel a cselekedeteit végrehajtja lesz fontos. Az ember nem a külsőségeknek él bár a mai világ még inkább erre hív, sok ingert kapunk, de nem a külvilág felé, hanem Isten felé kell jót tenni. A jó tevésének, az alamizsnának nem csak anyagi vetülete van, egy bátorító szó, a másik meghallgatása, a mosoly mind-mind lehet belsőnkből fakadó jótékonykodás – hívta fel a jelenlévők figyelmét Marton Zsolt.
Az imádságnak sem az a lényege - folytatta elmélkedését – hogy látványos legyen, hanem bensőséges, megnyílás az Úr felé, meghitt kapcsolat, nem egy lecke, amelyet teljesíteni kell. Ferenc pápa nagyböjti üzenetét idézve - Az irgalmasság megtapasztalása tulajdonképpen csak egy személyes, szemtől szembeni találkozásban lehetséges a megfeszített és feltámadt Úrral, „aki szeretett engem és feláldozta magát értem”. Egy dialógusban, ami szívtől szívig, barát és barát között zajlik. Ezért annyira fontos az imádság nagyböjt idején. - emelte ki Isten barátként való szükséges jelenlétét életünkben.
Szentbeszéde végén azt hangsúlyozta a böjtünk ne öncélú cselekvéseket foglaljon magába, hanem az újbóli megtérésünket segítse. „A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat!” – hangzott el az olvasmányban. A főpásztor arra hívott, hogy a böjti fegyelem megtartása mellett válasszunk magunknak olyan önmegtagadási formát, ami igazi áldozatot jelent számunkra, de vállalható, és valós életünkhöz igazodik (pl. édességböjt, benzinböjt, internetböjt, szóböjt, stb.). Mindez akkor lesz gyümölcsöt hozó, ha ezt vidám szívvel tesszük. „A nagyböjti időszak – a megtérés, az őszinte bűnbánat, igazi önmegtagadás és a tiszta szívvel adott jótékonykodás által tegyen alkalmassá bennünket a húsvét örömének a befogadására, arra, hogy még inkább megtapasztaljuk Isten szeretetét, aki odaadta önmagát értünk” – zárta elmélkedését a püspök, majd a hamvazási szertartás következett, amely arra figyelmezteti a hívő embert, hogy a földi ideje véges: „Emlékezz ember, hogy porból vagy, és porrá leszel”.
A liturgián a zenei szolgálatot a székesegyház Szent Cecília Kórusa végezte, vezényelt és orgonán kísért Varga László a székesegyház karnagya.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Megtelt emlékezőkkel az egri bazilika november 12-én, hogy búcsút vegyenek Katona Istvántól, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökétől, aki október 21-én, 97 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Erdő Péter bíboros vezette. Jelen volt Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK tagjai, külhoni püspökök, a papság, rokonok, hívők sokasága. A Magyar Kuríron megjelent tudósítást közöljük.
A Szent Hedvig Idősek Otthona 2022 februárjában került a Váci Egyházmegye fenntartásába, azóta olyan idős embereknek és testi fogyatékkal élő személyeknek nyújt otthont, akik koruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt erre rászorulnak. A bentlakásos intézmény vezetőjével, Szabó Krisztinával beszélgettünk a szociális munka napja alkalmából hivatásról, sikerekről, kudarcokról. 2025. november 16. vasárnap
Ödön
Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem...
Összes program »