CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn. 4,5-42)A főpásztor - előző nap - 2020. március 14-én hozott rendelkezéseiben kérte az egyházmegye híveit, hogy a templomokban és otthon kapcsolódjanak be a felajánlásba Ferenc pápa imádságának elmondásával:
Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon.
Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilárdan kitartva a kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.
Római nép Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.
Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya akaratát, és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk, aki magára vette szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömére. Ámen.
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó, dicsőséges és áldott Szűz!
Püspök atya szentbeszédében - az evangélium kapcsán, amely Jézus és a szamariai asszony találkozásáról szólt – Szamária és Izrael történelmi harca körülményeinek ismertetését követően a víz szimbolikus jelentéséről és a szentháromságról elmélkedett. A víz életünk létfontosságú eleme, testi-lelki megtisztulásunkhoz is szorosan kapcsolódik, de magát az életet is szimbolizálja. Jézus példabeszédében az éltető forrást önmagára és a Szentlélekre vonatkoztatja. Jézus Isten akaratát teljesíti áldozatával, hogy odaadta magát érettünk. Úgy fogalmazható meg: a Szentlelket a Fiú által adja az Úr.
A főpásztor arra is emlékeztetett, hogy csak tiszta forrásból meríthetünk, az élő forrás az imádság – erre hív minket Jézus mindennap, a nehézségek idején is. Az Úr velünk van minden körülmények között. Bízzunk benne – zárta homíliáját Marton Zsolt.
A szentmise végén a megyéspüspök kihirdette a „Főpásztori rendelkezések a váci egyházmegyében a járvány terjedésének megakadályozására” - című tájékoztatóját, amely a Váci Egyházmegye honlapján olvasható és mindenki részéről lelkiismeretes, felelősségteljes hozzáállást, türelmet kért ebben a nehéz időszakban. Hangsúlyozta, pont azoktól az emberi kifejezésmódoktól kell tartózkodnunk - kézfogás, puszi, ölelés, érintés - amelyek a szeretet kifejezésének eszközei, mégis be kell tartanunk ezeket az óvintézkedéseket, a saját és mások egészségének védelme érdekében, ez a feladatunk. A hatóságok iránymutatásainak betartásával és imáinkkal segítsük egymást a kialakult helyzetben.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »