CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Március 22-én délben az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa felhívással fordult a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényhez, hogy március 25-én, szerdán délben mindenki együtt imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez.A Szentatya a következő felhívást tette az Úrangyala elimádkozása után:
„Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség vezetőjét, valamint a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényt, hogy imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez, és mondjuk el egyszerre azt az imát, amelyet Urunk, Jézus tanított nekünk. Kérek tehát mindenkit, hogy egyrészt mindennap többször is imádkozza el a miatyánkot, március 25-én, szerdán délben viszont közösen, mindnyájan együtt imádkozzuk. Azon a napon, amikor sok keresztény arra emlékezik, hogy Szűz Mária hírt kap az Ige megtestesüléséről (Gyümölcsoltó Boldogasszony), az Úr hallgassa meg összes tanítványa egy lélekkel mondott imáját, kik a feltámadt Krisztus győzelmének megünneplésére készülnek.
Rendkívüli Urbi et Orbi áldás március 27-én, pénteken
Ugyanezzel a szándékkal március 27-én, pénteken, 18 órakor imát fogok vezetni a Szent Péter-bazilika előtt, de a tér üres lesz. Már most hívok mindenkit, hogy lélekben kapcsolódjon ehhez az imához a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez hozzákapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön.
Március 27-én, pénteken 18 órakor a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imát és a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.
A vírus világméretű terjedésére az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni. Maradjunk egyek! Éreztessük meg közelségünket a legmagányosabb és leginkább megpróbált emberekkel! Éreztessük meg közelségünket az orvosokkal, az egészségügyi dolgozókkal, az ápolókkal és ápolónőkkel, az önkéntesekkel… Közelségünket a hatóságokkal, akiknek szigorú intézkedéseket kell hozniuk, de a mi érdekünkben! Közelségünket a rendőrökkel és a katonákkal, akik próbálják fenntartani a rendet az utcákon, gondoljunk rájuk, hogy megtegyék mindazt, amit a kormány kér tőlük valamennyiünk java érdekében! Éreztessük meg közelségünket mindenkivel!"
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
***
Csatlakozva Ferenc pápa felhívásához, március 25-én délben a Szentatya szándéka szerint kibővítjük a már korábban meghirdetett déli imádságot, amit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága, a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztősége, valamint Böjte Csaba, Csókay András és Szikora Róbert, a világesemény hírnökei kezdeményezésére március 17-e óta naponta megtartunk.
Írjuk be a naptárunkban, csatlakozzunk mindannyian a világméretű imádsághoz a Magyar Kurír Facebook-oldalán.
Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »