CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntött arról, hogy gyorssegéllyel segíti a horvátországi Zágrábi Főegyházmegyét az őket ért természeti katasztrófa által okozott károk helyreállításnak támogatásában.Erős rengések rázták meg vasárnap hajnalban a horvát fővárost. A földrengésben számos épület, köztük a zágrábi Mária Mennybevétele-főszékesegyház és más templomok is komoly károkat szenvedtek, házak váltak lakhatatlanná. A természeti katasztrófa halálos áldozatot is követelt.
A Zágrábi Főegyházmegyét 1093 körül Szent László király alapította, majd felépíttette a Szent István-székesegyházat, a mai katedrális elődjét.
A püspökök testülete kéri a hívőket, hogy imáikban emlékezzenek meg a katasztrófa által sújtott testvéreinkről.
Budapest, 2020. március 27.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.
Élettel összeegyeztethetetlen genetikai rendellenességgel, Edwards-szindrómával diagnosztizálták a Déri házaspár legkisebb gyermekét. Az orvosi protokoll ilyen esetekben abortuszt javasol, ők azonban házassági esküjükhöz híven az életet választották. Déri Zsófiával és Déri Barnabással Király Eszter beszélgetett.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »