CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Szentháromság vasárnapjának ünnepén három falu hívei - Rád, Vácduka, Kisnémedi - gyűltek össze idén is, június 7-én délelőtt a csekei kápolna, ma csak romjaiban álló kövei mellé, a dombon lévő tisztásra, ahol Rolik Róbert Vác-deákvári és rádi plébános mutatta be szabadtéren a szentmisét.Vácduka felől a Hársfasoron át, a piros turistajelzés mentén vezetett utunk a kápolna-rom felé, jómagam családommal és baráti társasággal gyalogoltam. Zarándoklásunk során az egyik elágazásnál, a Pörösi keresztnél megállva – melyet a népnyelv „nyugodó Jézuska”-ként ismer – virágokat helyeztünk el, imádkoztunk és emlékeztünk az eseményre, amiért állították ezt a keresztet. Az 1900-as évek előtti időkben ezen a helyen fő közlekedési út vezetett át és állt itt egy vendégfogadó is, ahol egy több emberéletet követelő lovaskocsi-baleset történt. Ennek a tragikus eseménynek az emlékére állították ezt a keresztet. Vácduka népe hagyományosan Szentháromságkor, azaz a csekei búcsú idején látogat el ide, és helyezi el az emlékezés virágait. A zarándokoknak ezt a hagyományát követtük mi is.
Majd a búzatábla mellett elhaladva, a gerincen felkapaszkodva értünk fel a csekei kápolnaromhoz, ahol már a búcsú előkészületei zajlottak. A szentmisére három irányból érkeztek a hívek, volt, aki önerőből, volt, aki valamilyen jármű erejét felhasználva érkezett a dombtetőre. A cserkészek és a falvakból érkezők családjai letelepedtek a fák tövébe, ahol védelmet kaptak a déli nap erős sugaraitól.
A szentmisét celebráló Rolik Róbert atya szentbeszédében a Szentháromság vasárnapjáról, és annak jelentéséről beszélt. A Szentháromság lényege az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége és szeretetkapcsolat, ez az egység kell, hogy az életünket áthassa. Emlékeztetett arra, hogy minden keresztvetéskor megvalljuk a Szentháromság egy Istenbe vetett hitünket, tudatosítsuk ezt mindig magunkban.
A szertartás alatt népénekek és gitáros énekek egyaránt felcsendültek, hogy minden jelenlévő be tudjon kapcsolódni a szertartásba.
Az áldást követően még sokat időztünk a régi kápolna romjainál, imádkoztunk beszélgettünk. Néhány fiatal lelkesedését látván az a remény érlelődött meg bennem, hogy talán ez a kis hegytetőn lévő kápolna egyszer új köntösben fogadja majd a megfáradt, Istent kereső vándort.
***
A Kisnémedi település külterületén található Csekei kápolnaromról alig találunk információkat. A Szentháromság tiszteletére szentelt kápolna három község Rád – Vácduka - Kisnémedi mértani középpontjában található. A kápolnaromtól gyönyörű kilátás nyílik a térségre: Vácdukára, a Naszály-hegyre, a Dunára és a környező dombokra is.
A csekei kápolna 1796-ban épült, ma nagyon leromlott, elhanyagolt állapotban van, néhány falmaradvány mutatja csak az egykori elhelyezkedését. Építését a kápolna alatt található egykori Cseke-község lakói kezdeményezték. (A falu határában, Csekepusztán 1769-ben a Muslay család által épített késő-barokk kápolna.) Mára már csak néhány „lakója” van a településnek, jórészt inkább gyümölcsösök találhatók itt. Az idősebbek elbeszélése alapján még 40 évvel ezelőtt is megtartották a környék településeinek részvételével a kápolna szentháromság-vasárnapi búcsúját. A kápolnának szép harangtornya volt a korabeli fényképek alapján, harangja jelenleg a rádi plébániatemplom tornyában szól nagyobb ünnepek alkalmával.
2007-ben néhány lelkes fiatal, a váci 811.-es cserkészcsapat és a környező települések lakossága révén a kápolna körül található bozótost kiirtották és sok év után ismét megtartották a kápolna búcsúját, ahogy azóta minden évben.
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Fotó: 811. Szent József cserkészcsapat
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »