CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Nem tudták a betegeket látogatni, a megszokott formában, ebben az esztendőben az egyházmegyei beteglátogatók önkéntesei. Először az influenzajárvány állította meg a jószándékot, aztán még nehezebb idő következett a korona vírus miatt.Megálltunk Tereskén, hogy egyházmegyénk egyik legrégibb műemlékét, a falu román kori (többször átalakított) templomát megnézzük. Kovács Károlyné, Magdika kedves idegenvezetésével ismerkedhettünk a megszentelt épülettel. Különösen is aktuálissá tette látogatásunkat, hogy Szent László napján nézhettük a szent életét ábrázoló freskót.
A következő állomás már Szente volt. Az előzőhöz képest nem sokkal fiatalabb Szent Erzsébet tiszteletére emelt templomot Hadasné Maretta Magdolna mutatta be. Szentmisével emeltük fel lelkünket, hogy szeretteinket, betegeinket is Jézusnak ajánljuk. A szentmisén Keserű Konrád és Péntek Attila zenélt és vezette énekünket. A misét kórházlelkészünk, Artúr atya mutatta be.
Családi ebéd, beszélgetés követte a szentmisét a falu közösségi épületében. Megcsodáltuk a tavirózsákat és a levendula bokrokat. Elfogyasztottuk egymás süteményeit. Majd vendéglátóinknál kávéztunk és énekkel köszöntük meg az ebédet és az együttlétet.
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »