A 14. században kezdtek itt kolostort építeni a fehér barátok. A Szent Mihály-templom és -kolostor a történelem viszontagságai közepette megsemmisült, falmaradványait betemette a föld. Az egykori templomfalak alapjára azonban nemrégiben szentélyt építettek a természet templomában. A nyolcszög alakú építmény vörösfenyőből készült, csúcsíves tartószerkezetének középpontjában kereszt függ, amely az ég felé emeli az idelátogató tekintetét. Oltárasztal, a hajóban néhány pad, körben pedig fák: óriástölgyek és juharok. A nyitott építmény szerényen bújik meg az erdő sűrűjében. Vörösné Baracsi Erzsébet erdőmérnök, belsőépítész tervező és Borsos Balázs, illetve Borsos Barna erdőmérnök kivitelezők megtalálták a tájba illő és a pálos múltat megidéző anyagot és formát.

A börzsönyi pálos kincs a Nagymarosról induló és a szlovákiai Ipolyságon végződő, hazánk legnagyobb egybefüggő erdőségét átszelő honti piros túraútvonal mentén fekszik, és felfedezésre vár. Nagymarosról elindulva kaszálók, gyümölcsösök és erdők váltják egymást a tájban, így érkezünk el a Malomvölgy vadregényes patakvölgyébe. Ezt a helyet választották egykor letelepedésre a pálosok. Akkorra már lakatlanná vált az Árpád-korban még népes Dél-Börzsöny. Toronyalja is elhagyott település volt, amely a közeli magaslaton fellelhető Bibervár/Pusztatorony szomszédságában terült el. Ma már romnak is alig nevezhető az erősség, amelyből csupán az északnyugati várfal egy része látható. Nevének eredetéről, történelméről nagyon keveset tudunk. A lakótoronyból és kis udvarból álló erődítmény a 12. század végén feltehetőleg már létezett, tornyából jól szemmel lehetett tartani a Márianosztra és Szokolya közötti utat. A vár az Árpád-ház kihalása utáni anarchikus időkben egy támadás során semmisülhetett meg.

A lakatlanná vált település és a várrom kövei szolgálhattak építőanyagul a pálosok számára. A Szent Mihály nevére keresztelt kolostor közepes méretű lehetett, és a márianosztrai perjelséghez tartozott. Történetéről alig maradtak fenn adatok. A barátok legelőször a templomot kezdték építeni a 14–15. század fordulóján. A támpilléres, keletelt szentélyhez kapcsolódott a kolostor. A Mátyás király korában hegemóniát szerző pálosok ekkor számos meglévő otthonukat bővítették. Toronyalján a templom szentélyéhez északról szabálytalan négyszög alakú kolostorszárnyat kapcsoltak. A romok nyomán felvázolt alaprajz szerint káptalanterem, ebédlő, több kisebb helyiség és kerengő vette körül az udvart, amelynek csaknem 20 méter mély, kővel bélelt kútja máig fennmaradt. Ez az egyetlen látható emlék az egykori kolostorból. A legenda szerint a nosztrai és a toronyaljai kolostorokat titkos alagút kötötte össze, és a törökök elől menekülő szerzetesek itt rejtették el kincseiket.

A környék várai 1540 körül török kézre kerültek, a kolostor is ez idő tájt néptelenedhetett el. Erre utal az is, hogy a törökök 16. század végi összeírásában Toronyalja már pusztaként szerepel. A kolostor még egyszer előkerül az iratokban. Buda visszafoglalása után, 1686–1687 környéken a pálosok Buda környéki kolostoraik, köztük a toronyaljai kolostor birtokában való megerősítésükért folyamodtak a császárhoz, sikertelenül. Toronyalján teljesen megszűnt a pálos élet.

A romokra először Dávid Zoltán hívta fel a figyelmet; 1956-ban ő azonosította pálos kolostorként az egykori épület maradványait. A folytatás Miklós Zsuzsa régész érdeme, aki 1985-ben kezdett kutatni a területen. A teljes feltárás egy európai uniós pályázat, a Magyar Természetjáró Szövetség, valamint konzorciális partnere, az Ipoly Erdő Zrt. együttműködése révén valósulhatott meg. Az így létrejött emlékhely, amelyet a honti piros túraútvonal mentén haladva kereshetnek fel a kirándulók és a zarándokok, megidézi a pálosok egykori jelenlétét.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. július 12-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.