CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2020. július 25-én, szombaton Marton Zsolt váci megyéspüspök tartott ünnepi szentmisét a taksonyi Szent Anna templomban, a templom védőszentjének ünnepén.A búcsúi mise kezdetére zsúfolásig megtelt az 1958-ban épült templom, ahol a megyéspüspök a prédikációjában kitért az ünnep fontosságára, megemlékezve Szent Annára és Szent Joachimra, a Boldogságos Szűz Mária szüleire, melyet egészen a 2. századig visszamenő hagyomány nevez meg. Kiemelte, hogy Szent Anna Jézus Krisztus nagyanyja, és így a nagymamák védőszentje is.
Az ünnepi szentmise után a Taksonyból 1945-ben málenkij robotra elhurcoltakra, a Németországba kitelepítettekre és a kommunizmus áldozataira emlékezve helyezték el közösen a megemlékezés virágait. A ceremóniát követően mindenkit szeretettel vártak a közösségi házban egy kis agapéra, ahol alkalom nyílt személyesen is találkozni a Püspök atyával.
Forrás és képek (Wágner Attila): https://www.taksony.hu/
Váci Egyházmegye
A régóta gyermekre vágyó párok lelki terheiről készített felmérést az Anna–Joachim-program
A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény elkötelezett műtárgyvédelmi törekvései mellett lehetőségeihez mérten igyekszik olyan tárgyakat megszerezni a gyűjtemény számára, amelyek az egyházról teljesebb képet, gazdagabb ismereteket és érdekességeket mutatnak. Ide tartozik az egyházi elődök tevékenységének bemutatása is, melyben fontos szerepet játszik egy-egy püspök alakja, személyes és hivatali tárgyainak bemutatása.2025. december 25. csütörtök
Eugénia
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy...
Összes program »