A búcsút és a programot a Nógrád megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona és a Nemzeti Kegyhely közösen szervezte meg immár 23. alkalommal az idősek, betegek és a szociális ellátásban részesülők részére. Az egész napos program része volt két szentmise, énekes Mária-köszöntés, litánia, közös imádkozás, de szabadprogram keretében lehetett ismerkedni, beszélgetni is.

A váci megyéspüspök szentbeszédében az ünnep eredetéről beszélt: az olaszországi Assisitől délre fekvő porciunkula (kicsinyke rész) néven ismert helyen, egy erdőben volt az eredetileg Angyalos Boldogasszony nevet viselő kápolna, amit Szent Ferenc állított helyre romjaiból, az 1200-as évek elején. Ez az úgynevezett porciunkula-kápolna később is jelentős hely maradt Ferenc életében. Itt hallotta meg a szegénység evangéliumát (Lk 9, 3-5). Itt öltöztette be Assisi Szent Klárát 1212-ben. A mellette épült kolostor volt az első ferences rendház, az ősi anyaház, ahol évente, pünkösdkor tartották a káptalani gyűléseket. 1226-ban Assisi Szent Ferenc itt halt meg, innét indult a földi létből a mennyeibe.

Szent Ferencnek egy alkalommal a kápolnában megjelent Az Úr Jézus és a Szűzanya, és bíztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. Jézus, Ferencet a pápához irányította, akinél rendkívüli kérése meghallgatásra talált, és megkapta 1216-ban Honorius pápától a Porciunkula-búcsú kiváltságát. Később ezt az ünnepet a pápák kiterjesztették az összes ferences templomra. A rend mindhárom ágának (ferences, minorita, kapucinus), és a harmadrendiek legnagyobb ünnepe a 17. századtól. Nemcsak a rendtagok, de minden katolikus hívő elnyerheti a teljes búcsút, aki részt vesz az ünnepen, megáldozik, meggyón és a pápa szándékára imádkozik.

A főpásztor a szentbeszéde további részében a megtérésről elmélkedett, amely annyit jelent, hogy Krisztus felé fordítjuk az életünket, gondolkodásmódunkat, érzésvilágunkat, akaratunkat. Vele akarunk járni, evangéliumi módon akarunk élni életünk minden percében, nemcsak vasárnap és ünnepnapokon, hanem a hétköznapokban is, és ha ezt már meg is tettük, mindig meg kell újítanunk hitünket úgy, ahogyan egy gyalogos zarándok is minden lépésében megerősíti azt a döntését, hogy el akarja érni a célt, azt a szent helyet, ahová tart. Valójában földi életünk egy nagy zarándoklat az örökkévalóság felé: életünk útjának végén el akarjuk érni a célt, szeretnénk bejutni a mennyországba. Döntésünk megújításában, a mindennapi megtérésben a szentmise kegyelmei és szentségek segítenek bennünket – emlékeztette a jelenlévőket a püspök, és arra buzdította a betegeket, időseket, hogy sose tartsák az életet értelmetlennek, mert nem az; ápolják fölfelé: Istennel; befelé: önmagunkkal; kifelé: az emberekkel és a természettel a kapcsolatukat. Marton Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy az idős ember kincs a közösség, a társadalom és az egyház számára egyaránt. Hiszen az Istennek tetsző módon élő szépkorú a bölcsesség forrása. A fiatalabb nemzedékeknek nagy szükségük van az öregek bölcsességére, szeretetére.

Akik betöltötték a hatvanadik évüket, évente egyszer fontos, hogy felvegyék a szentséget. A halálunk előtt pedig azért van rá szükség, mert segít abban, hogy el tudjuk fogadni Isten hívó szavát, és engedjük, hogy az örök életben állítsa helyre egészségünket, egész emberi voltunkat – zárta gondolatait a püspök, majd homíliáját követően paptársaival együtt feladta a betegek kenetét az arra felkészülteknek.

Fotó: https://www.nool.hu/

Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye