CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a járványhelyzetre tekintettel és a szakmai irányításért felelős minisztérium iránymutatásainak megfelelően, felelősséget érezve a Főiskola minden polgárának egészségéért a 2020-2021-es tanévet a hagyományos ünnepi tanévnyitó helyett bensőséges Veni Sancte szentmisével vezette be szeptember 7-én.Szent II. János Pál teremben gyülekeztek az elsőéves hallgatók, oktatók és dolgozók. Az ünnepségen jelen volt Selmeczi Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) főigazgatója, Inotai Gergely, Vác város alpolgármestere.
A Veni Sancte szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök celebrálta Dr. Sánta János, főiskolai lelkész és Dr. Lovassy Attila tudományos rektor-helyettes koncelebrálásával. Orgonán Varga László, a Székesegyház karnagya működött közre.
A megyéspüspök szentbeszédében arról a Jézusról elmélkedett, aki minden helyzetben velünk tud lenni. A Vele való együttlétnek az a feltétele, hogy lelkünk és értelmünk ajtaját kinyissuk előtte. Jézus békét teremt és biztonságot ad számunkra, az Ő békéje lehetővé teszi, hogy jóban legyünk Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal. „Ezzel a benső, nyugodt, szilárd, acélos békességgel szeretnénk kezdeni az új tanévet” – buzdította a jelenlévőket a főpásztor.
Majd a Gaudium et spes (Öröm és a remény) kezdetű II. Vatikáni Zsinat lelkipásztori konstitúciójára hivatkozva beszélt a katolikus pedagógusképzés jelentőségéről, amely sok kihívást tartogat a mai világban, de erős hittel és reménnyel a kihívásokkal bátran szembe lehet nézni. Homíliája végén arra kérte a fiatalokat hívják és fogadják be a Szentlelket, hogy húsvétra emlékeztető tanévkezdésük az év végére igazi pünkösddé váljon.
A szertartást követően Dr. Gloviczki Zoltán a Főiskola kijelölt rektorának biztató szavait, tanévnyitó gondolatait hallgathatták meg a jelenlévők. Majd az első éves hallgatók ünnepélyes fogadalomtétele következett. Az előmondó Tóth Emese Flóra első éves óvodapedagógus hallgató volt.
Az ünnepség végén a megjelentek közösen énekelték el a Himnuszt.
Szöveget összeállította: Bölönyi Gabriella
Forrás és fotó: AVKF
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »