CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2020, október 17-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődött az emlékkonferencia, aminek első helyszíne a falu temploma volt, amit megtöltött a nagyszámú érdeklődő közönség.A templom két új látnivalóval gazdagodott. A szentély csillagboltozat installációja és a Mátyás-kori gótikus ablakok rekonstrukciója a nógrádi születésű Holman Attila hívő katolikus vállalkozó felajánlásából és a Váci Egyházmegye együttes költségvállalásából valósult meg.
Dr. Beer Miklós emeritus püspök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Frigyes atyára emlékezett, azután az altemplomban megkoszorúzta a negyven éve elhunyt Szunyogh Xavér atya sírját.
Ezek után a szemerkélő esőben a sokaság átvonult a település művelődési házába, ahol egy külön szobában kapott helyet az a kamarakiállítás, ami Pálos atya személyes tárgyaiból áll és emlékét idézi. Voltaképpen itt kezdődött az emlékkonferencia hivatalos programja Meló Martina polgármester asszony és az ememritus püspök atya köszöntőjével.
Elsőként P. Holnapy D. Márton atya tartotta előadását A művészet eszköz a hit továbbadásában (Zsámbéki főoltár, mint egy hitvallás) címmel. Bevezetőjében Frigyes atyára emlékezett, akihez több évtizedes barátság kötötte, hiszen az 1980-as években ismerkedtek meg a hévizgyörki templom felújítási munkálataikor.
Dr. Prokopp Mária professzor asszony A tereskei Szent László-legenda freskóciklus és pasztoforium jelentősége című nagy ívű előadásában a Mátyás-kori viszonyokra és kapcsolathálóra fűzte fel az akkori vidéki apátsági templom épületdíszítési lehetőségeit.
Ozsgyáni Vilmos kőszobrász előadásában a tereskei temlpom Mátyás-kori gótikus ablakainak rekonstrukcióját és a szentély boltozatának installációs munkálatait mutatta be, izgalmas részletekkel szolgálva az újraalkotás folyamatáról.
Laczik Csaba szobrász-restaurátor Szobrok, szoborfelújítások című előadásában nemcsak az általa elvégzett munkákat mutatta be, hanem azt a munkakapcsolatot is, ami közte és Pálos atya között alakult ki, nemesedett barátsággá.
Somos Éva festő-restaurátor Pálos Frigyes atya művészetpártolása a Somos család életében címmel tartott előadásában azt a kölcsönösen előnyös és gyümölcsöző kapcsolathálót vázolta ami, voltaképpen az egész családra és a Váci egyházmegye több helyszínére kiterjedt.
Klaniczay Péter műemléki szakmérnök előadásában Pálos Frigyes atya és a Pest megyei műemlékek kitért számos rekonstrukciós munkára, olyanokra melyek során a megyében található templomok külső és belső képe átalakult. Utalt Pálos atyának a munkák során felmerült problémákkal kapcsolatos meglátásaira, véleményére, illetve a termékeny vitáikra.
Dr. Klamár Zoltán etnográfus-muzeológus Az idő cizellálója – Emlékmorzsák Pálos Frigyes atyáról, című előadásában elsősorban arról a hét évről beszélt, melyet az atya munkatársaként töltött el az Egyházmegyei gyűjteményben, mikor is közelről láthatta igazgatói tevékenységét, azt az aprólékos, részletekre kiterjedő munkamódszert, amit az evangelizáció szolgálatába állított a művészettörténészként is pap Pálos Frigyes.
Dr. Lénár Andor történész, diakónus saját életpéldáján keresztül mutatta be Pálos Frigyes atya papi személyiségét. Előadása főcíme, egyben mottója „Barátaimnak mondalak titeket” önmagáért beszélt, hiszen Pálos atya számos alkalommal segített, hogy ne a reményvesztettség legyen úrrá a rászorulón.
A délutánba jócskán belenyúlt konferencia közönsége – messziről jött vendégek és házigazda tereskeik egyaránt –, példásan kitartott és érdeklődéssel hallgatta az előadókat.
Az esemény megszervezése, a kiállítás tárgyainak összegyűjtése és egyben tartása, az atya őrangyalának, Nagy Judit tanárnőnek köszönhető. A házigazda tereskeieknek pedig azért jár köszönet, mert önkormányzati fenntartású intézményben biztosítottak helyet egykori plébánosuk, Tereske díszpolgára tárgyi emlékanyagának.
Klamár Zoltán
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.
Új intézménnyel gyarapodott a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata az Alsónémediben átadott Bóbita bölcsődével. A 14 férőhelyes bölcsődét Kelemen Zoltán plébániai kormányzó áldotta meg, Moys Gábor, a Szamaritánus Szolgálat lelkivezetőjével, valamint Faragó Csaba református lelkésszel közösen. Köszöntőt Dr. Tüske Zoltán, a település polgármestere mondott.2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod,...
Összes program »