Váci Egyházmegye

Még a nagyapám mondta el nekem ezt a történetet gyermekkoromban és azóta is őrzöm, hogy elmeséljem.

Szent Miklós napján (ahogy máskor is) rőzsét gyűjteni ment nagyapám az erdőbe, mikor arra lett figyelmes, hogy valaki gyors léptekkel jár a ropogó hóban. Kíváncsi természet lévén a gyors járású szakállas ember nyomába eredt, akinek a vállán lévő tarisznyából sírós hang szűrődött ki. Először azt feltételezte tolvajjal van dolga, így arra gondolt meglesi hova tart. Egy ideje követte már, amikor a faluba értek és egyenesen a sekrestyés családjának a kapujáig rohant, majd megállt és a tarisznyáját válláról levéve kiszabadította a benne lévő síró állatot, egy kecskegidát. Ekkor döbbent rá nagyapám, hogy az ismeretlen öreg ajándékot vitt a sekrestyés családjának. A gida az udvaron mekegett, a család ezt meghallva kijött a házból, de addigra az idegen már eltűnt az erdőben.

Nagyapám rőzse helyett aznap a történetet vitte haza nagyanyámnak, aki csak annyit mondott a Jóisten mindig elintéz mindent, tudja hova küld segítséget. A sekrestyés családja felnevelte az állatot, amely azzal hálálta meg a gondoskodást, hogy sok tejet adott. Annyit tudok még, hogy a család mindig imádkozott az ismeretlen idegenért.

Ez a történet természetesen eszünkbe juttatja Szent Miklós püspök cselekedeteit. De ez az ismeretlen idegen is szent lehetett. Gyermekkoromban sokszor próbáltam kitalálni miért éppen kecskét ajándékozott és miért vitte a gidát éppen annak a családnak, de nem ez a fontos… Az a lényeges, hogy a családnak örömet szerzett. Nekünk pedig meg kell tanulnunk, hogyan adjunk örömet másoknak és hogyan fogadjuk hálás szívvel, ha minket megajándékoznak.

Bölönyi Gabriella