A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, a hét központi programjainak fővédnöke.

„A barokk zene legnagyobb komponistája, Johann Sebastian Bach minden kantátájának zenei kéziratához és sok más zenei művéhez a kézjegye mellé ezt a három betűt írta: SDG – Soli Deo Gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség… Protestáns testvéreink különös szeretettel és széles körben élnek ma is ezzel az akklamációval. Nálunk, katolikusoknál főleg a jezsuita szerzetesek által lett ismertté hasonló formája: AMDG (Ad Maiorem Dei Gloriam – Mindent Isten nagyobb dicsőségére). Szent II. János Pál pápa előszeretettel írta a saját neve mellé ezt a rövidítést. Ezek a felkiáltások visszavezethetők a mai szentlecke első igeversére (1Kor 10,31): »Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.« A házasság hete ünnepélyes záró szentmiséjében talán így alkalmazhatnánk ezt a mondatot: Bármi mást tesztek – házasságban éltek, házasságra készültök, házasságot köttök –, tegyetek mindent Isten dicsőségére” – kezdte szentbeszédét Marton Zsolt váci megyéspüspök.

A házasság Isten akarata, amely létével Őt dicsőíti, csakúgy, mint a mennyek országáért vállalt szüzességben (cölibátusban) megélt papi, szerzetesi és pásztori szolgálat is. „A te indításod bennünk, hogy gyönyörűség dicsérni téged, mert magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a mi szívünk, míg csak el nem pihen benned” – írja Szent Ágoston a Vallomásokban. A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27), vagyis az ember a Teremtőt tükrözi és dicsőíti egyszerre.

Istentől kapott eme hivatásunk sajátosan szép formában mutatkozik meg a házasságban, mert férfinak és nőnek teremtette az embert, ahol a két ember eggyé lesz testi-lelki valóságában.

A magyar nyelv kifejezően mondja a házasságban élő két személyről, hogy házas felek, mintha ezzel is azt jelezné, hogy férj és feleség együtt alkot kerek egészet: a házasságban alkotnak egész-séget, és ezzel tükrözik vissza leginkább Isten dicsőséges képmását, miközben ők is áldottá válnak. Szemléletesen fejezi ki ezt a bibliai héber nyelv is, ahol mindössze egyetlen magánhangzó különbség van a férfi és a nő szavak között: ís (férfi), issá (nő). „Kettejük házasságban megvalósuló egysége az, ami csodálatosan visszatükrözi Isten dicsőséges képmását. Ezt a valóságot ünnepeljük a házasság hetében” – hangsúlyozta a családreferens püspök.

Házasság szavunk a férfi és a nő egymás iránti elköteleződését is jelzi, hiszen a házasság egy közös lelki-szellemi házépítés, az esküvő az ünnepélyes alapkőletétel. Ebbe az alapba sok minden bekerül: az egymás iránti szerelmük, a baráti szeretetük, a közös álmaik, a tehetségük, a szülők és barátok imái, erkölcsi és anyagi támogatásuk. „A legfontosabb azonban, hogy Isten jelen legyen életük közös házában. Ő ad szilárdságot, biztonságot, erőt ahhoz, hogy egy életen át kitartsanak egymás mellett. Ha Istent nem zárják ki a házasságukból, akkor semmilyen megpróbáltatás nem fogja tudni szétfeszíteni azt. Ő pedig a legnehezebb időkben is velük lesz, ahogy Jézus is együtt volt tanítványaival a bárkában, a viharos tengeren” – fogalmazott Marton Zsolt püspök.

A házasságkötéskor a jegyespár igent mond egymásra, és Isten is igent mond a kapcsolatukra: megáldja és szentté teszi azt. Ez az az igen, amit újból és újból ki kell mondaniuk egymás felé egy életen át.

Az idei hétnek „Ezerszer is igen!” volt a jelmondata. A házasságkötéskor nem arra tesz ígéretet a pár, hogy mindig problémamentes és idilli lesz az életük, hanem arra, hogy kitartanak egymás mellett. Chesterton írja, hogy „a régi bölcs mesék sosem voltak annyira balgák, hogy azt állítsák, királyfi és királylány azután békésen éltek, amíg meg nem haltak. A mesék úgy értek véget, hogy és aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak, és ez így is volt. Boldogan éltek, bár nagyon valószínű, hogy időről időre egymáshoz vágták a bútorzat némely darabját.” Boldogan élni azonban csak Isten segítségével lehetséges.

Akik kimondták ez első igent az esküvőn, és újból megerősítik azt, arról tesznek tanúságot, hogy készek megújítani a házassági elköteleződésüket, hűségüket. A házasság állandó ápolásra, gondozásra, megújulásra szoruló kapcsolat, mint ahogyan a papi, szerzetesi hivatás is az. A házasságnak mélyen Istenben kell gyökereződnie. „Az ezerszer is kimondott igen nemcsak egymásnak, hanem Istennek is kimondott igen. Köszönet az Ő áldásáért, kegyelmeiért, hűségéért” – mondta Marton Zsolt püspök.

„Mind a házasság, mind a papság szent kaland. Azért merek erről beszélni, mert papként huszonkét, püspökként másfél éve én is egy életen át tartó elköteleződésben élek. A papszenteléskor kimondott igen párhuzamba állítható a házasságban kimondott igennel.” A családreferens püspök köszönetet mondott „minden magyar házaspárnak, papoknak, lelkészeknek, szerzeteseknek, püspököknek, a közélet példamutató személyiségeinek, és mindenkinek, aki azért fáradozik, hogy segítse megmutatni a házasság értékét”. „A házasságok a bennünket szerető, teremtő Isten dicsőségét ragyogtatják föl és hirdetik mindig. Megszívlelve Pál apostol szavait, folytassuk Isten dicsőítését minden életállapotban: »Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.« Kedves házasok, házasságra készülők és segítőik! Szent kalandra fel!” – zárta szentbeszédét Marton Zsolt váci megyéspüspök.

Pálúr János és Kornélia, az idei házasság hete arcai a rendezvény lezárásaként elmondott beszédükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a boldogságot házasságban és egyedül is csak akkor találhatjuk meg, ha rádöbbenünk: mi is Isten gyermekei vagyunk. A világban kétféle szellemi törvény működik: az alkotásé és a rombolásé, a szereteté és a gyűlöleté. Ha átadjuk magunkat a fáradtságunknak, az önzésünknek vagy a félelmeinknek, akkor ezek kiirtják belőlünk a szeretet törvényét. „A házasság hetének legvégén minden családnak azt kívánjuk, hogy az egymással viaskodás helyett a hit szép harcát vívják” – zárta beszédét Pálúr János és Kornélia.

Forrás: Magyar Kurír

Szöveg: Baranyai Béla

Fotó: Lambert Attila