CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A hit éve jegyében meghirdetett konferencián a II. Vatikáni Zsinat óta ebben a témában született pápai enciklikák, és a gyakorlatban alkalmazott módszerek ismertetése, de új módszerek keresése is szóba került Máriabesnyőn.
Az előadók – valamennyien a téma ismert szakemberei – az elméleti alapvetést és a gyakorlati megvalósítást egyaránt igyekeztek szem előtt tartani. A misszió fogalmáról Hardi Titusz bencés atya tartott előadást; a kérügmáról Kunszabó Zoltán diakónus; a plébánia és a misszió kapcsolatáról pedig a konferenciát szervező Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója, Gáspár István nagymarosi plébános. Sorra bemutatkoztak az evangelizációs módszerek képviselői: a Tűz evangelizáció, az Alpha kurzus; a Szentlélek Szemináriumot Kemenes Gábor nagykovácsi plébános, a Cursillót Burbela Gergely verbita atya, az Emmánuel Közösséget Marik József orvos ismertette. A bérmálásra felkészítésről Bartha Angéla SSS nővér, a gyógyító misékről Néma Attila, az utcai evangelizációról az Új Jeruzsálem Közösség képviselői beszéltek. Az ifjúsági misszióról Majoros István, a plébánia megújulásáért imádkozó Sejt Csoportokról Laczkó István plébános tartott előadást.
Az előadások között kiscsoportos műhelymunka; míg a konferencia végén fórum tette lehetővé a tapasztalatok megosztását. A fórumon elhangzottakból szemezgetve kérdeztük a konferencia után Gáspár István atyát, az OLI igazgatóját; először arról, hogyan lehet „új” az evangelizáció?
– Ahogy II. János Pál pápa mondta 1983-ban: új az eszközeiben, a nyelvezetében és a lelkesedésében. A boldog pápa ezt a szót használta: a tüzében. Nem új evangéliumot hirdetünk tehát, hanem új formákban hirdetjük az evangéliumot.

– A konferenciát összegző fórumon nagyon sok problémát is megemlítettek ezzel kapcsolatban; amiből jól kiderült, hogy a különféle generációk és a különféle életállapotok képviselői a gondokat is különféleképp látják. Elhangzott egy nagyon markáns vélemény is, miszerint sokszor könnyebb egy nem hívőt Krisztushoz elvezetni, mint két keresztényt egymáshoz. Miért?
– Elsősorban a nem megfelelő kommunikáció miatt. De sokszor beleütközünk abba a kérdésbe is, hogy hogyan tudjunk újat mondani, mutatni egy születése óta az Egyházban élő, „megállapodott” kereszténynek? Hiszen ő már meg van keresztelve, bérmálva, ismeri a törvényeket, elégedett a saját állapotával, benne van a korban – mi újat mondhatnánk neki? Talán ezeket a telített, „megállapodott” keresztényeket a legnehezebb megszólítani. Pedig, ahogy Szent Iréneusz mondja: a Szentlélek mindig fiatal... És ennek a mindig fiatal Szentléleknek a meghívásaira, kihívásaira nekünk is mindig késznek kell lennünk.
– Az is igaz ugyanakkor, hogy most egyszerre nagyon sok minden történik az Egyházban; olyan dolgok, amelyek egyike-másika húsz-harminc évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Van mindezekre kapacitás?
– Tény, hogy van egy réteg, amelynek tagjai mindenütt ott vannak, aktívak, „nyüzsögnek”. A mi feladatunk a többieket is meghívni a közös munkára. Jézust koncentrikus körökben vették körül a tanítványok: a három legkedvesebb; a tizenkettő; a hetvenkettő, akit maga előtt küldött; az ötszáz, akinek megjelent; az ötezer, aki megkeresztelkedett az első pünkösdkor. Az új evangelizáció azt is jelenti, hogy a külső körökben állókat beljebb hívjuk. Nem a távolság a fontos, nem is a sebesség, hanem az irány.

– A célréteg tehát maga az egyház?
– Mindenekelőtt saját magunk. Magunkon kell kezdeni az evangelizációt, s ha már érezzük a mi Urunk szerető tekintetét, abban megerősödve szólítjuk meg a templomban mellettünk ülőt, a templomba nem járó érdeklődőt, vagy azt, aki elzárkózik. Mert, ahogy szent Pál mondja: „jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” Bárcsak minden plébánián volna egy kis közösség, amelyik magáénak érzi ezt a munkát!
– Ez azonban nem megy a papok nélkül...
– Egység nélkül nem megy. Az egységnek pedig az egymást elfogadó szeretet a feltétele. Ha egy pap érzi a közösség befogadó szeretetét, attól szárnyakat fog kapni, és megszületik az a szeretetközösség, amely képes lesz immár befogadni is, egymást és a körülöttünk levőket egyaránt.
M. B.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.
A nagycsütörtök esti liturgiában az utolsó vacsora felidézésével az eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.
Április 2-án délelőtt tartotta Marton Zsolt a hagyományos olajszentelési szentmisét Vácon, a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az egyházmegye papsága mellett a hívek is szép számban vettek részt az ünnepi szentmisén, amelyen a betegek és a katekumenek olaját, valamint a szent krizmát áldotta meg a főpásztor.2026. április 6. hétfő
Bíborka és Vilmos
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig...
Összes program »