Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSIMA-KATEKÉZIS 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMEKIFKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉS
AJÁNLÓ
MISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK »

Március 7-én, csütörtökön új időszaki kiállítás nyílt a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben Kortárs megállók: elveszett stációk nyomában címmel. A nagyböjti és húsvéti tematikájú tárlat apropóját egy táborfalvi keresztút elveszett stációi adták, amelyeket a Váci Piarista Gimnázium 11. évfolyamos diákjai alkottak újra. A megnyitón beszédet mondott Koncz Kinga, a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény igazgatója, de az alkotásokat készítő diákok is jelen voltak felkészítő tanárukkal, Győrffy-Kovács Adriennel együtt.
Ferenc pápa január közepén megnyitotta az imádság évét és kérte a híveket, hogy 2024-et az imádságnak szenteljék. A Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban szerettek volna eleget tenni a pápa kérésének, így egy egész munkanapot végig imádkoztak a kórház falain belül. Bálint Brigitta és Szabóné Szekeres Ildikó klinikai lelkigondozók beszámolója olvasható.
„Szokták mondani: a zseninek nincs szüksége segítőkre. Én nem vagyok az, nekem szükségem van rájuk” – vallja Palánki Ferenc, aki idén három évfordulót ünnepel: március 11-én tölti be hatvanadik életévét; június 18-án lesz 30 éve, hogy pappá, február 26-án volt 13 éve, hogy püspökké szentelték.

A korábban váci egyházmegyés főpásztorral Kandert-Mikula Szilvia, a dehir.hu munkatársa készített interjút.
Marton Zsolt megyéspüspök 2023. november 1-jétől dr. Puskás Balázst nevezte ki a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) élére. Az azóta eltelt néhány hónapban fontos előrelépések történtek; a főigazgató többek között körbejárta egyházmegyénk nevelési-oktatási intézményeit, hogy személyesen találkozzon a vezetőkkel, felmérve a jó gyakorlatokat és a fejlesztendő területeket. Ezenfelül több szakpasztorációval már megkezdték az együttműködést. Puskás Balázs munkatapasztalatairól is örömmel mesélt, így az interjúból kiderül, hogyan vált szívügyévé az oktatás és a gyermekvédelem.
2024. március 5.
A Tilma a Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet "Béke és szeretet a Földön" és "Szent Pál szeretethimnusza - Igazi szeret"  címmel. A beküldött alkotásokat három korosztályban bírálja el a zsűri: 5-10 évesek, 10-15 évesek, valamint 15-18 évesek között.

Mindkét pályázat beküldési határideje 2024. március 24.

 <   1 ... 5 6 7 8 9 ... 492  > 

Akadálymentes változat
MAI NÉVNAP

2024. április 20. szombat

Tivadar

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
  • 2024.03.07.
    HÚSVÉTI KIÁLLÍTÁS A VÁCI EGYHÁZMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYBEN
  • 2024.04.20.
    JUBILEUMI KONFERENCIA – A VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI ÉS LELKIGONDOZÓI SZOLGÁLATÁNAK 20 ÉVES ÉVFORDULÓJÁRA
  • 2024.04.21.
    A TONEHEIM NORVÉG KÓRUS IDEI KONCERTJE
  • 2024.04.21.
    FERENC PÁPA ÜZENETE A HIVATÁSOK 61. VILÁGNAPJÁRA
  • 2024.04.25.
    NE FÉLJ, NEM ÍTÉLLEK EL - MAGZATVESZTŐK LELKIGYAKORLATA
  • Összes program »
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSHÍRBEKÜLDÉSLEVELEZŐRENDSZERKATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.