Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSIMA-KATEKÉZIS 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMEKIFKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉS
AJÁNLÓ
MISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK »

Valóban több férfi szentelné életét a papi hivatásnak, ha engedélyeznék számukra a házasságot? Egy nemzetközi felmérés szerint a római katolikus papság jelentős része ebben az esetben is a cölibátus mellett döntene – többek között ez a megállapítás is elhangzott a Kínos teológiai kérdések konferenciáján, amelyet a Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tartottak március 25-én.
Virágvasárnappal elkezdődik a Nagyhét, amelyen a keresztény hívek újra átelmélkedik Krisztus szenvedését, kereszthalálát és feltámadását. A virágvasárnapi szertartás barkaszenteléssel kezdődött, amelyet Vácon ezúttal a székesegyház előtti téren tartottak meg, majd a körmenetet követően a szentmisét Marton Zsolt váci püspök a Barátok templomában mutatta be.
Március 24. és 26. között tartotta meg a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség Összrégiós Találkozóját, mely egyházmegyénk legnagyobb létszámú és legnagyobb múltú ifjúsági hétvégéje. A program célja, hogy az egyházmegye területén élő fiatalok találkozzanak egymással és Istennel, továbbá a régiók nyári táboraira együtt felkészüljenek. A programon Marton Zsolt püspök is részt vett, aki a szentmise keretében a tisztaság és családi élet témájában adott elő.
Március 25-én Marton Zsolt püspök az egyházmegye fiataljainak tartott előadást az élet szentségéről, a családi életről és a házasságra való felkészülésről. Az egész hétvégés Összrégiós találkozó egyik fontos programja volt Püspök atya katekézise, amely a Gyümölcsoltó Boldogasszony napi ünnepi szentmise keretében hangzott el több mint 100 fiatal részvételével, akik a délután folyamán kérdéseiket is feltehették a témában.
Alábbi időpontokban ünnepelhetünk együtt Virágvasárnaptól Húsvétvasárnapig.
Mindenkinek kegyelemteljes nagyböjti felkészülést és áldott húsvéti ünnepet kívánunk!

 <   1 ... 76 77 78 79 80 ... 497  > 

Akadálymentes változat
MAI NÉVNAP

2024. május 8. szerda

Mihály

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSHÍRBEKÜLDÉSLEVELEZŐRENDSZERKATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.